Tegnap a kormányt támogató békemenet kapcsán továbbra is nagy volt a külföldi sajtóérdeklődés Magyarország iránt. Én sem úsztam meg a hétvégi munkát. A qatari Al Jazeera hírtelevízió talált meg, akik példásan nagy erőkkel készültek a szombati demonstrációra: riporter egyenesen Londonból, műholdas közvetítő-kocsi a Kossuth tér sarkán, óránként élő bejelentkezés a híradójukban. Nekem a délutáni négyórás kiadásban volt módom a helyzetről beszélni, előtte Kovács Zoltán államtitkár is szerepelt a hírfolyamukban, aki már visszatérő szereplője a csatornának, nyilván nem kis részben a feltűnően jó angol nyelvtudásának köszönhetően.
Láttam, hogy a mai sajtó is hivatkozik az arab hírcsatornára, így megnéztem, mi látható a webes videó-archívumukban a tegnapi magyar eseményekről. Az összeállításban sem magammal nem találkoztam, sem Kováccsal. Egyetlen ismerős arc bukkant fel: Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, aki irodája nyugalmában, összeszedetten magyarázta el, hogy mi a baj az Orbán-kormánnyal, miközben a néhány utcán megszólaltatott demonstrálónak akadtak gondjai mind a szabatos nyelvhasználattal, mind a körülményekkel. Darabra megvolt mindkét oldal véleménye, de a sugallat, és a narráció szóhasználata (pl. Brüsszel és Washington szerint Magyarország „disturbingly autocratic”, azaz zavaróan autokratikus, stb.) egyértelművé tette az anyag készítőinek véleményét.
Mindez két dolog miatt zavar. Egyrészt a tudósítónak rendelkezésre álltak más vélemények is, de ezeknek nem sok nyomát lehetett felfedezni az összefoglalóban. Igen, el tudom képzelni, hogy az élő bejelentkezések anyagait soha nem is használják fel a nagyobb tudósítás összeállításakor, ez stilárisan még érthető is. Az élő bejelentkezések akár Kováccsal, akár velem azonban mutatják, hogy a csatornának volt hozzáférése más véleményekhez is, így jelen esetben nem állt fenn az a helyzet, amiért itt a blogban is szoktam kritizálni a kormányzati kommunikációt, miszerint elérhetetlen lenne a külföldi sajtónak.
A másik dolog magát a csatornát illeti. Tisztelem az Al Jazeerát azért a fejlődési útért, amit bejárt. Tudom, hogy szerkesztői függetlenül végzik – elvileg – a munkájukat, és hogy sokan közülük bizonyítottan nagy nevei a szakmájuknak. Egyvalami azonban tény. Ez a csatorna Qatar állam tulajdona. Qatar az öbölállamok közül a liberálisabbak között van számon tartva: itt még autót is vezethetnek a nők, és az iszlám törvénykezés csak részben a családjogban, illetve egyes büntetőjogi területeken működik. Megkövezés, mint szankció azért van – rend a lelke mindennek. Tudom, hogy Qatarral illik jóban lenni, elképesztő kőolaj és földgáztartalékokon ülnek. Nem is akarom bántani őket, biztos nagyon helyes emberek. Demokráciában azonban mintha lennének apróbb hiátusaik. Nem állítom, hogy hírből sem ismerik. Kilenc évvel a magyar rendszerváltozás után, 1999-ben már ők is megtartották az ország történetének első szavazását, igaz, csak önkormányzati szinten, a központi hatalmat ugyanis nem választások útján gyakorolják, hanem az emír az abszolút úr.
A brit újságírói gyakorlatban és liberális miliőben felnőtt újságíróiktól és szerkesztőiktől persze nem meglepő, hogy más nyugati médiumoknál dolgozó kollégáikhoz hasonló következtetésekre jutnak a magyar helyzetet illetően. Mégsem zárom ki, hogy én lennék az egyetlen, akit picit zavar, hogy egy abszolút monarchikus olajállam tulajdonában álló tévécsatorna a nyugat-európai kánont visszaböfögve leckézteti Magyarországot demokráciából. Lehet, hogy az új magyar alkotmány homoszexuális nézőpontból nem a legbarátságosabb, mivel a házasságot férfi és nő életközösségeként írja le. Az Al Jazeera székhelyén a tetten ért homoszexuális örülhet, ha megússza botozással, és a bírák eltekintenek a megkövezésétől.
