Advent

Európa legnagyobb és legszebb karácsonyi vására itt van a szomszédban

Getty Images
Getty Images

179 országból rekordszámú, több mint 800 ezer utazó adta le szavazatát az év legszebb karácsonyi vásárára a Europe’s Best Destionations honlapján, így alakult ki a top 20-as mezőny.

A szervezők közleménye szerint az időtlen klasszikusok mellett, mint amilyen Drezda, Zürich és Bécs, bekerültek az élmezőnybe új szereplők is, így Lisszabon, a párizsi Noel á la Villette, és a magyarok nagy örömére Debrecen is.

Mindenkit lekörözött viszont a romániai Craiova adventi vására, ahol 280 ezer négyzetméteres csodavilág várja a látogatókat. Ez egyben Európa legnagyobb karácsonyi vására is, ugyanis a rendezvény 280 ezer négyzetméteren terül el. A hangulatért bámulatos fényjátékok, óriásdíszek és rengeteg árus felel.

Craiova vására 142 ezer voksot gyűjtött be a szavazáson, ami azért is figyelemre méltó, mert ez legalább kétszer annyi, mint amennyit a korábbi évek győztesei bármikor is kaptak.

A látványosság egyébként Budapesttől körülbelül nyolcórányi autóúttal érhető el.

A tíz legszebbnek választott vásárt alábbi galériánkban tudod megtekinteni.

10 fotó
Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik