Belföld

Visszaveszi reklámfelületeit a BKV

LMP-s javaslatra a BKV visszaveszi a korábban kiszervezett reklámfelületeit, és közösségi célra hasznosítja. A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén egyhangúlag döntött az ellenzéki indítványról, amelynek részleteit a következő hetekben dolgozzák ki.

Az előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés LMP képviselőcsoportja tette, és azzal a testület 30 képviselője egyetértett, ellenszavazat nem érkezett.

A javaslat szerint a Peron Reklám Kft. lejárt szerződését egy fővárosi tulajdonú közszolgáltató nonprofit társaság, esetleg a Budapesti Közlekedési Központ vehetné át. A főváros több mint tízezer plakáthelyet birtokol a BKV-n keresztül, ám a bérbeadásból befolyó milliárdos bevételekből csak elenyésző hányad, havi 50 millió forint kerül a közlekedési társasághoz – indokolta javaslatukat Hanzély Ákos LMP-s képviselő. A politikus egy korábbi sajtótájékoztatóján úgy vélte, hogy a BKV a plakáthelyek visszavételével a legszerényebb becslések szerint is kétszer, háromszor nagyobb bevételhez juthatna.

Hanzély Ákos szerint az általuk javasolt modell arra is alkalmas, hogy a következő három évben várható fővárosi megszorítások által hátrányosan érintett közhasznú szervezetek kieső támogatását kompenzálni lehessen. A főváros ugyanis nagy számban biztosíthatna ingyenes hirdetési felületeket a budapesti lakosokat megszólítani kívánó társadalmi szervezeteknek – fűzte hozzá.
A testület arról is döntött, hogy felkéri a főpolgármestert, márciusig dolgoztassa ki a BKV reklámfelületeinek hasznosítását ellátó fővárosi tulajdonú nonprofit kft. megalakításának vagy a reklámfelületek Budapesti Közlekedési Központ kezelésébe adásának részletes szabályait, és áprilisban terjessze a közgyűlés elé. A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése este fél hét után ért véget. Tarlós István ekkor jelentette be, hogy a testületi üléseket a jövőben már nem az Újvárosháza dísztermében, hanem a Főpolgármesteri Hivatalnak is helyet adó Városházán tartják, az ünnepi ülések kivételével.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik