Belföld

Visszaküldték Hunvaldékat a börönbe

Hunvald Györgyöt és Gál Györgyöt is újra előzetes letartóztatásba helyezik – tudta meg a népszava.hu a volt erzsébetvárosi polgármestertől.

„Ez Magyarország” – kommentálta az ítélőtábla döntését Hunvald György. Szerinte a döntés azért is érthetetlen, mert még azokon a tárgyalásokon is részt vett, amelyeken nem lett volna kötelező.

Előzetes letartóztatást akkor rendel el a bíróság, ha fennáll az elszökés, az összebeszélés, vagy a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye. „Huszonhét hónapnyi börtön után egyik sem elfogadható” – mondta a volt erzsébetvárosi polgármester, akinek még ma vissza kell vonulnia a börtönbe. A vádlottak 30, illetve 27 hónap után szabadultak az előzetesből: Gál esetében a bíróság házi őrizetet, míg Hunvaldnál az enyhébb lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

Később a Fővárosi Ítélőtábla büntetőkollégiumának vezetője az MTI-nek megerősítette a hírt. Mint mondta: az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság (FB) korábbi döntését megváltoztatva azért rendelték el ismét a két vádlott előzetes letartóztatását, mert úgy ítélték meg: a vádbeli cselekmények olyan súlyúak, hogy másként nem biztosítható a vádlottak jelenléte a tárgyalásokon. Czine Ágnes hozzátette, hogy figyelemmel volt a vádlottak kapcsolatrendszerére, vagyoni helyzetére is.

A másodfokú bíróság hivatkozott a strasbourgi emberi jogi bíróságra, amely szerint a közérdek előnyt élvezhet az egyéni szabadságjogokhoz képest, ha a közérdek azt kívánja, hogy egy jelentős tárgyi súlyú, nagy közérdeklődésre számot tartó ügy a lehető legrövidebb időn belül lezárható legyen. Ez a Hunvald-ügyben – a tábla szerint – csak a legsúlyosabb kényszerintézkedéssel biztosítható. A tábla nem értett egyet az FB azon érvelésével sem, hogy jelen ügyben a bűnszervezet nem bizonyított, hiszen ez a kérdés egyelőre – tekintettel arra, hogy a bizonyítási eljárás még a legelején tart – el sem dönthető – tette hozzá a kollégiumvezető.

Év végéig rács mögött

A tábla az elsőfokú ítélet kihirdetéséig rendelte el az előzetes letartóztatást Hunvald és Gál ügyében, amire leghamarabb az év végén kerülhet sor, de könnyen lehet, hogy csak jövőre. Hunvald és Gál letartóztatását azonban félévente kötelezően felülvizsgálja a bíróság, a védők is indítványozhatják a szabadlábra helyezést. Hunvald György volt erzsébetvárosi MSZP-s polgármester több mint két évet, Gál György, a kerület volt SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnöke csaknem két és fél éve volt már előzetes letartóztatásban, amikor a Fővárosi Bíróság ez év május 13-án megszüntette fogva tartásukat és Gál esetében házi őrizetet, Hunvaldnál lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

Hunvaldot 2009. február 10-e óta, Gált 2008. november 25-e óta tartották fogva. A vád szerint Gál György elsőrendű vádlott a VII. kerületi önkormányzatnak összesen 603 millió forint kárt okozott, 1,7 milliárd forint kár okozását kísérelte meg, és 16 önkormányzati ingatlan eladása kapcsán 2003-ban és 2004-ben összesen 366 millió forint vesztegetési pénzt kért és kapott. A büntetőper másodrendű vádlottját, a volt erzsébetvárosi szocialista polgármestert sok száz milliós ingatlanpanamák, illetve sok milliós kárt okozó lakáskiutalások és fiktív megbízási szerződések miatt az ügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással, hűtlen kezeléssel, vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádolja.

A büntetőper tárgyalása április elején kezdődött el, és a Fővárosi Bíróság nyomban jelezte: nem látja megalapozottnak a lényegesen súlyosabb büntetések kiszabását lehetővé tevő bűnszervezeti minősítést, ezért a vádirat pontosítására hívta fel az ügyészséget, amely azonban erre azzal reagált, hogy minden szükséges információ benne van a vádiratban. Május 13-án a Fővárosi Bíróság megszüntette a két vádlott előzetes letartóztatását, többek között a bűnszervezeti minősítés pontatlanságai miatt, ez ellen azonban fellebbezett a Fővárosi Főügyészség, és ennek nyomán rendelte el a tábla csütörtökön újra a két vádlott letartóztatását.

A Hunvald-ügyben két napja, szerdán egy másik fontos kérdésben is felülírta az elsőfokú bíróság döntését a tábla, amikor kimondta, hogy nem évült el a közokirat-hamisítás 13 vádlott esetében. Az elsőfokú büntetőper kezdetén az FB úgy határozott: 13 vádlott esetében elévült a közokirat-hamisítással kapcsolatos vád, és megszűnt az eljárás. Közülük kilenc vádlottal kapcsolatban nem is tartalmazott mást a
vádirat, így ha esetükben jogerősen megállapították volna a közokirat-hamistás ügyében a büntetőeljárás elévülés miatti megszüntetését, akkor a továbbiakban 25 helyett csak 16 vádlottal szemben folytatódott volna a Hunvald-ügy.

Az ügyészség azonban fellebbezett az elévülésről szóló elsőfokú határozat ellen, és ennek a tábla szerdán helyt adott, hatályon kívül helyezte az FB elsőfokú megszüntető végzését, és az eljárás folytatására utasított. Így mind a 25 vádlottal szemben folytatódik tovább a Hunvald-ügy elsőfokú büntetőpere az FB-n.
A közokirat-hamisítással vádolt 13 ember többsége a VII. kerületi önkormányzati ingatlanok ügyészség szerint mélyen áron aluli értékesítése során a vevői oldalhoz köthető cégekkel volt kapcsolatban, azaz a vád szerint strómanként járt el a sok száz milliós kárt okozó ingatlanpanamákban. A Hunvald-ügy elsőfokú büntetőpere kedden folytatódik a Fővárosi Bíróságon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik