Gazdaság

Már nem akkora durranás milliárdosnak lenni, mutatjuk, hány magyarnak lehet legalább 1 milliárd a vagyona

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Ha a felreppent tervek szerinti 1 milliárd forintnál húznák meg a vagyonadó határát, az egyértelmű üzenet lenne a feltörekvő középosztály számára: rossz helyen gyarapodtál – figyelmeztet Karagich István, a Blochamps Capital vezetője. A cég friss elemzése szerint a milliárdosok száma öt év alatt 25 százalékkal emelkedett, miközben az infláció drasztikusan leértékelte egy ekkora vagyon reálértékét.

A privátbanki tanácsadó cég friss elemzése szerint ma már nagyjából 7–10 ezer magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal és 30 ezer főnek lehet egymilliárdot meghaladó teljes vagyona, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Karagich István ügyvezető figyelmeztet rá, hogy:

  • ha bevezetnék a vagyonadót, és
  • azt 1 milliárd forintnál húznák meg,
  • az jó eséllyel a most keringő tervekhez képest jóval szerényebb mértékben növelné az állam bevételeit, miközben
  • egyes vagyonhányadok gyors külföldre települését, a vállalkozások profitjának visszafogását indítaná el.

A több tíz-, esetleg százmilliárd forintos vagyonnal bíró szupergazdagoknak pedig szinte biztos lesz pénzük arra, hogy jogászokkal és konstrukciókkal megkerüljék a szabályokat. Ha 1 milliárdnál húzunk vonalat, az üzenet a feltörekvő középosztálynak szól: rossz helyen gyarapodtál – ebből pedig nem pluszbevétel, hanem vagyonexport lesz – tette hozzá.

Karagich István szerint ráadásul nehéz reálisan értékelni a céges vagyonelemeket – jó példa erre, hogy a Magyar Nemzeti Bank háztartások pénzügyi vagyonáról szóló jelentésében szereplő „részesedések nem pénzügyi vállalatokban” soron tartott nagyjából 30 százaléknyi, 37 ezer milliárd forintos vagyonelem állandóan a kritikák össztűzében áll, mondván: a cégek értékét a piac alakíthatja csak ki. Minden érintett esetében az összes vagyonelemet transzparensen beértékelni, felmérhetetlen állami feladat- és kapacitásigénnyel jár.

A szakértő szerint ráadásul látni kell, hogy a milliárdos státusz értéke az inflációs években erősen átértékelődött.

Ahogy ma legyintünk arra, hogy valaki milliomos – hiszen alig több mint két havi átlagbér és 2,5 hónapnyi medián nettó bér elég hozzá –, ugyanígy ma a vállalkozói szférában milliárdosnak lenni sem jelent akkora különlegességet, mint tíz éve.

A cég adatai szerint a 400 millió forint feletti klasszikus pénzügyi vagyonnal bíró gazdagok köre 2020 és 2025 között nagyjából 10 ezer fővel bővült, nagyobbat ugorva, mint a megelőző 15 évben együttvéve.

A szakember arra hívta fel még a figyelmet, hogy a 2020-től visszatérő infláció több mint 30 százalékkal, 681 millió akkori forintra csökkentette a mai 1 milliárd forint reálértékét, míg 2010-hez képest gyakorlatilag feleződött egy ekkora vagyon a vásárlóereje, 2010-es bázison számolva a mai 1 milliárd forint mindössze 542 millió forintot ér.

A politika természetesen népszerű szlogenekkel operálhat, de látni kell szerinte, hogy a vagyonadó most köztudatba került koncepciója és főleg annak többször igazított mértéke épp a nagyon hiányzó felsőközéposztálytól veszi el megerősödés vágyát – minek törjék magukat, fejlesszék cégeiket, ha ezzel különadót kapnak a nyakukba?Szerinte a jelen körülmények közül 1 milliárd forint környéki pénzügyi erővel bírók esetében nem szankcionálni, hanem maradásra csábítani kell a vagyont. Ha ez nem így lesz, menthetetlenül tovább erősödik a magyar társadalom legfelső decilisének polarizálódása: lesz egy néhány ezer fős, olyan jogi, adózási apparátust megmozgatni tudó elitünk, amely érdemben mérsékelni tudja az adóterheiket, illetve a néhány tízezres érintett másik oldal, tele adóelkerülésre ösztönzött középvállalkozókkal – vélekedett Karagich István.

Ezért állítja: nem véletlen, hogy nemzetközi példák sora bizonyítja, hogy könnyen kijátszható az általános vagyonadóés így messze nem a legalkalmasabb – éppen ezért nemzetközileg is ritkán bevetett – eszköz az érintettek megadóztatására. „Álláspontunk szerint a fő ellenérv az általánosvagyonadó-koncepcióval szemben nem feltétlenül az, hogy kellő céges és adóstruktúrákkal számos módon elkerülhető, hanem, hogy önmagában gazdaságilag destruktív, demagóg, adófilozófiailag káros, értelmetlen. Ráadásul nemzetközi példák sora bizonyítja, hogy ahol bevezették a remélt céljait tartósan soha, sehol nem érte el. A tőkeadóztatás, az örökösödési adó, a tőkejövedelmek adói és a progresszív jövedelemadó kombinációja sokkal értelmesebb és igazságosabb kombináció, ám ennek mértékét is jól kell belőni, hogy a valóban dúsgazdagokat és ne a feltörekvő középosztályt tántorítsa el a magyarországi befektetésektől – összegezte Karagich.

Vagyonadók a világban

Arra is kitért, hogy a rendszerváltással egyidőben világszerte tucatnyi fejlett ország vezetett be vagyonadót: Latin-Amerikában különösen nagy reneszánsza volt az adónemnek, Argentínában, Bolíviában, Chilében és Kolumbiában is bevezették valamilyen formáját. Ám a vagyonosok reakcióinak gazdasági hatásai, a vagyonfeltárásban és az adóbeszedésben érintett állami apparátus költségigénye és vártnál szerényebb bevételek okán rövid regnálást követően kiábrándultan vezette ki számos ország. Ez történt Ausztriában 1994-ben, Németországban 1997-ben, Svédországban pedig 2007-ben. Franciaországban a rövid időre bevezetett, csak a legvagyonosabbakat célzó különadó is lavinaszerű reakciókat váltott ki, 2018-ban ki is vezették, mára Norvégia, Spanyolország és Svájc vet ki még mindig részleges adót a nettó vagyonra, Spanyolországban például a 3 millió euró feletti vagyonokra 1,7 százalékos, a 10 millió euró felettiekre pedig 3,5 százalékos adókulcs vonatkozik.

A vagyonadót a Tisza párt tervezi bevezetni kormányra kerülése esetén. Először 5 milliárd forintnál húzták volna meg a határt, de aztán módosítottak, 1 milliárd forintra.

Kapcsolódó
A Tisza adótervéről: a tőkenövekedést érné meg adóztatni, nem a vagyont
Miközben a teljes lakossági pénzügyi vagyon megduplázódott, a top 100 vagyona a tizenegyszeresére nőtt, a piramis csúcsán zajlik tehát az igazi vagyonrobbanás – mondja a Della vendége, Karagich István befektető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik