A gyomorbetegséggel küzdő Babitsot nagyon megviselte az első világháború, később úgy fogalmazott, ez volt életében a “legnagyobb fordulópont”. Leszállt elefántcsonttornyából, hogy a béke érdekében a “hátország lövészárkaiba” lépjen. Alkotásai miatt azonban háromszor is meghurcolták Babitsot a nagy háború alatt.
Előbb nemzetgyalázásért, pontosabban a király és a magyar zászló megsértése miatt vették elő a költőként akkor már országosan ismert középiskolai tanárt az 1915-ös Játszottam a kezével miatt. Ezt követte az 1916-os Húsvét előtt ügye, majd végül a Fortissimo 1917-es botránya – idézi a Politikatörténeti Intézet korabeli sajtóhíreket feldolgozó weboldala.
“Nem gondoltam, hogy botrány lesz”
A Játszottam a kezével egy szerelmes vers, Révész Ilona mozdulatművész hímző kezeihez írta a társaságban félszeg, mindig nehezen barátkozó költő. A mű utolsó három sora verte ki a biztosítékot: “Csak egyszer lenne még enyém/s kedvemre csókkal önteném / szivesen halnék azután / nagyobb örömmel ontanám / kis ujjáért a csobogó vért, mint száz királyért, lobogóért!” Nem volt véletlen a fogalmazás: „Háború volt és így írtam be készakarva, háború elleni célzattal. Nem gondoltam, hogy botrány lesz, csak hogy dühöngeni fognak, a hazafiak. Csak egy hónap múlva tört ki a baj” – írta később Babits.
Babits Mihály (Wikipedia)
Elsőként a Budapesti Hírlap főszerkesztője és kiadójának tulajdonosa jelentkezett Dunántúli álnéven egy pszeudo-olvasói levéllel. „Aki ezt írta, magyar állami gimnáziumban, az állam jóvoltából hazafiságra oktatja a gondjaira bízott gyermekeket. Milyen lehet egy olyan ember hazafias érzülete, aki (…) ilyen cinikus kijelentésre hajlandó?” Válaszként Ady Endre öccse, a budapesti középiskolai tanár és pedagógiai szakíró, Ady Lajos válaszolt. Tisztelettel kérte Dunántúlit, „ne fedezzen fel minden héten egy-egy hazaáruló tanárt”, hiszen a véleménykülönbség még nem jelent hazaárulást.
“Adjon az isten észt nekik”
Iskolája felkérésére Babits is nyilatkozatot adott ki: „bár mindenkinek joga van megjelent költeményeimet tetszése és tehetsége szerint magyarázni, senkinek jogát nem ismerhetem el arra, hogy ártatlan verssorok rosszindulatú kommentálásából tanári ténykedésem vagy éppen az egész magyar tanárság meggyanúsítására terjeszkedjen ki”. De a támadások folytatódtak és egyre durvábbak lettek.
“S míg odakünn megtalálta magát ismét az ezer év előtti daliás magyar, lézeng itthon kettő-három nyomorult, magyarul dadogó, de isten tudja, hogy micsoda szerzet, aki így nyávog belé ezekbe a világverő, minden férfilelket fölemelő legnagyobb napokba.” „…ül itthon olyan ember is, nem tudni, kinek a jóvoltából, Dulcineája kisujja mellett, akinek még eszébe mer jutni, hogy lekicsinylőn szóljon erről a mi felszentelt, annyi magyar vérrel borított lobogónkról. Nemcsak eszébe jut, ki is meri nyomtatni a Nyugat-ban. Ilyen ember is van azok közt, akikért ti véreztek, katonák!” – írta a Külügy-Hadügy.
Babits versben válaszolt: „Meggybor, pajtások, rajta koccints, / kicsit fanyar, de egyéb ma nincs. // A hazára az első telt pohárt: / igyunk, ne szóljunk: inni nem árt. // Az emberekre a második, / hogy adjon az isten észt nekik, // Most ezt is szótlan, harmadikat, / a kedvesem kisujja miatt!”
Erre elszabadult a pokol, beindult a szabadkőműves zsidózás, a nemzetvesztés vádja. Persze többen Babits védelmére keltek, mint Krúdy Gyula, Kaffka Margit vagy Ignotus Hugó. A költő elleni hisztéria azonban megtette hatását. 1915 decemberében a Petőfi Társaság nem választotta be Babitsot tagjai közé, 1916 januárjában tanári állásából is felmentették: előbb áthelyezték a tankerületi főigazgatóságra, onnan pedig 1916. október 31-ig betegszabadságra küldték. Hiába mondta már egykorúan Benedek Elek: „Mirólunk rég nem fogja senki sem tudni, kik voltunk, amikor Babits Mihályt az iskolában fogják tanítani”.
