Sport

Elhagyta a Barcát, majd 23 évesen visszavonult a nagy tehetségnek kikiáltott kézis

Jaime Gallego / X
Jaime Gallego / X

Mindössze 23 évesen bejelentette visszavonulását Jaime Gallego, írja a Marca. A fiatal beálló 2023 nyarán érkezett a Barcelonához, és idén nyárig a klub alkalmazásában állt, noha másfél éve már nem lépett pályára csapatában.

A nagy tehetségnek tartott Gallegót a Torrelavegától szerződtette a Barca, ám alig pár hónap után, egy kupameccset követően minden ok nélkül bedagadt a bokája. Az orvosok is tanácstalanok voltak eleinte, majd megműtötték, ami után bakteriális fertőzést kapott, így nemcsak a 2023–24-es idény második felét kellett kihagynia, hanem a komplett 2024–25-ös évadot is.

A fájdalom miatt járni sem tudtam. Az egyik orvos aztán úgy döntött, hogy megszúrja a bokámat, hogy folyadékot vegyen belőle vizsgálatra. A tenyésztés eredménye pozitív volt streptococcusra, úgyhogy másodszor is megműtöttek a fertőzés megszűntetése érdekében, valamint elkezdhettem az antibiotikumos kezelést

– osztotta meg Gallego, min ment keresztül.

Miután lejárt a szerződése 2025 nyarán, elhagyta a Barcelonát, most pedig a pályafutását is lezárta, mivel olyan súlyosan sérült az ízület a bokájában, hogy egyetlen célja van: fájdalommentesen élni.

Próbálok annyira rendbe jönni, hogy a bokám ne hátráltasson semmiben, tudjak fájdalom nélkül sétálni és akár órákat eltölteni az otthonomtól távol.

Gallego bajnoki címet, Király Kupát, Bajnokok Ligáját és Szuperkupát is nyert a Barcelonával az első szezonjában, míg a spanyol válogatott tagjaként a 2022-es Mediterrán Játékokon végzett az első helyen.

Kapcsolódó
Golovin Vlagyimir: Ez nem az a csapat, amelyik Európa-bajnokságon harmadik lett
A női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a csapatépítés nehézségeiről nyilatkozott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik