Az Apple nemrégiben bemutatta az iPhone 17-szériát, közte az iPhone Airt, ami messze az eddigi legvékonyabb almás mobil. Mark Gurman, a Bloomberg Apple-re szakosodott újságírója szerint a készülék egyfajta főpróbának is tekinthető, ugyanis a cupertinói cég várhatóan jövőre érkező, hajlítható kijelzős mobilja lényegében olyan lesz, mint két iPhone Air összekapcsolva.
A Power On hírlevél tartalma szerint az Apple első összecsukható készüléke szupervékony lesz, ami azt jelenti, hogy a szárnyak még a mostani, 5,64 milliméternél is vékonyabbak lehetnek. Emellett a legmodernebb összecsukási technológiával rendelkeznek majd, amelyben vélhetően külsős partnerei is lesznek az Apple-nek.
Sok bennfentes azonban sem lenne meglepődve, ha 2500 dolláros, vagyis 1 millió 250 ezer forint körüli árcédulát kapna a mobil. A készülék megjelenése továbbra is 2026-ra van betervezve, az Apple hagyományos őszi bemutatójára vagy annak környékére.
Mit lehet eddig tudni a mobilról?
Az Apple összecsukható iPhone-ja stílusában hasonló lesz a Samsung Galaxy Z Foldhoz, ami azt jelenti, hogy két nagy képernyőt lehet majd kihajtani ahelyett, hogy egyetlen panel lenne kettéosztva, mint a Flip mobiloknál. Összecsukva a felhasználók egy 5,5 hüvelykes külső kijelzőt látnak majd, amely hasonló lesz egy tipikus iPhone-képernyőhöz, míg kihajtva egy nagyobb, 7,8 hüvelykes, iPad-szerű képernyő tárul majd eléjük.
Az összecsukható iPhone állítólag titán házzal rendelkezik, a zsanérok pedig titán és rozsdamentes acél kombinációjából készülnek. Mark Gurman nemrégiben megerősítette azokat a jelentéseket, miszerint a készülék négy kamerával rendelkezik majd: egy előlapi, egy belső és két hátlapi kamerával. Az Apple jelenleg csak a fekete és fehér színváltozatokat tesztel az összecsukható telefonokhoz, de ki tudja, mi lesz egy év múlva.

