Ugye Önök sem értenek ebből egy árva szót sem?
Ezután elolvastam Doktor Sziszi blogját, amelyben arról ír, hogy egy egészségügyi szolgáltató postai borítékban, míg egy másik egy viszonylag könnyen feltörhető levelezőrendszeren keresztül küldte meg ügyfelének orvosi adatait. A postai küldemény célt tévesztett, a levelezőrendszert azonban még nem törte fel senki, legalábbis a szerző nem említ ilyesmit. Eközben az ombudsman a majdani „e-receptek” miatt aggódik.
Ekkor horgadt fel bennem némi indulat és kérdezem: nem lihegjük egy kicsit túl az adatvédelmet?
Péterfalvi Attila óta az ombudsmanok mindig aggódnak. Nekik ez a dolguk, ezért tartjuk őket. De vajon tényleg olyan nagy baj, ha személy szerint én előbbre helyezem a saját kényelmemet, mint az attól való aggodalmamat, hogy esetleg véletlenül valaki feltöri a levelezőrendszert és megtudja, hogy 120/70 a vérnyomásom?
Szerintem még nem találtak ki olyan kézbesítési rendszert, amelyben nem történhet tévedés. Elfoghatják a lovas futárt, tévedhet a posta és bizony-bizony bármely szervert fel lehet törni, mint tudjuk még az FBI-ét is. Tehát egyetlen tuti biztos megoldás marad: álruhában, hogy a paparazzók fel ne ismerjenek, kis páncélszekrénykével a kezemben személyesen elsompolygok a különleges adataimért.
Persze, elismerem, túloztam, mi több, azt is elismerem, hogy most elsősorban nem a jogász beszél belőlem. Mégis, jogászként és magánemberként is az az érzésem, hogy átestünk az adatvédelmi ló másik oldalára.
Angliában például a bírósági ítéleteket megszületésük pillanatában, azon melegében felteszik az internetre. Nálunk kihirdetnek egy ítéletet, majd – jó esetben – 15, vagy 30 napon belül írásba foglalják. Ha valamelyik fél megfellebbezte a döntést, az ügy felkerül a másodfokú bíróságra, ahol, ha szerencsések vagyunk, egy éven belül megszületik a jogerős határozat. Azt is írásba kell foglalni – 15-30 nap -, majd kézbesítik az érdekelteknek, természetesen tértivevénnyel. Amíg a tértivevény visszaérkezik, további két-három hét telik el. Ekkor jő el a nagy pillanat: az elsőfokú bíróság utasítást kap arra, hogy anonimizálja, vagyis az ítéletéből minden azonosításra alkalmas adatot töröljön ki – ez újabb néhány nap, vagy hét – és ha minden illetékes mindent jóváhagyott, akkor, és csak akkor nevek nélkül végre felkerülhet az ítélet a bíróság honlapjára. Az érdeklődő, legyen az ügyvéd, újságíró, joghallgató, vagy csak pusztán egy kíváncsi civil, soha, de soha nem fogja megtalálni azt, amit keres, hacsak nem nézi végig az adott év teljes ítélet-termését, vagy nem tudja az ügyirat számát (honnan is tudná?). És ha mindezek ellenére mégis sikerülne megtalálnia a keresett ítéletet, akkor egy vak hangot nem fog érteni belőle, mert a nevek helyett alkalmazott számok követhetetlenné teszik az amúgy is bonyolult jogászi szöveget.
Íme: „. I.r. vádlott I.r., II.r. vádlott II.r., dr. III.r. vádlott III.r. és dr. IV.r. vádlott IV.r. vádlottakkal szemben a Budapesti IX. kerületi Ügyészség B.IX.157462004/23-II. számú, 2006. július 18-án kelt vádiratával emelt vádat, amelyben a vádlottakat 1-1 rb., a Btk. 171.§ (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő, maradandó fogyatékosságot eredményező, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolta.”
Aki ebből kitalálja, hogy egy olyan ügyről van szó, melynek az I. r. vádlottját mindenki ismeri, százszor írtak róla, ő maga is számtalanszor megjelent a médiumokban, az tényleg megérdemli, hogy eláruljam: az idézet a Geréb Ágnessel és társaival szemben hozott ítéletből való.
Jól tudom, hogy egy személy adataival vissza lehet élni, számos kellemetlenséget lehet okozni neki, adataival visszaélve bűncselekményt lehet elkövetni, és hogy az állampolgárt meg kell védeni az állam túlhatalmától. Igen, tudom, hogy az adatvédelem törvényi szabályozása nemes célokat szolgál. Én csak annyit kérek, maradjunk meg a józan eszünknél és ne kiáltsunk farkast minden pillanatban. Elég akkor kiabálni, ha tényleg itt a farkas. Az adatvédelem fürdővízével együtt ne öntsük ki a mindennapi életünk kényelmét biztosító gyereket is.
