Tényleg minden dráma és pátosz nélkül elmondható, hogy a balszerencse és a kitartás egészen egyedülálló sztorija ez a közel harminc év: a kanadai metálzenekar mindig mások előtt járt, és mindig a siker kapujában érte valami igazságtalan csapás. Amikor először közel kerültek a nagyobb hírnévhez, a gitáros Piggynél agytumort diagnosztizáltak. Amikor újrázhattak volna, a basszer Blacky, majd az énekes Snake sem bírta már tovább, hogy folytonos nélkülözés közepette zenélnek, és egymás után kiléptek. Az őket egy személyben váltó Eric Forrest súlyos autóbalesetet szenvedett. Amikor pedig a visszatérő Snake-kel együtt a Metallicából távozott Jason Newsted is beszállt a zenekarba, és hozta magával a pénzt meg a figyelmet, Piggy egy újabb daganat következtében elhunyt. Bármilyen fájdalmas is azonban a kijelentés, a kultbandák így születnek, és így jöhetnek létre olyan koncertek is, mint amilyet most a Wigwamból lett Club 202-ben nyomott az együttes.
A helyszíntől szokatlan módon már a nyitánynak is megvolt a hangulata: megszólalt A dolog című film alattomos főcímzenéje, és lassan félrehúzódott a függöny a színpadon. Aztán berongyolt a négy zenész (az alapító felállás háromnegyede, plusz a pótolhatatlan Piggy helyén hajmeresztően jól teljesítő Dan Mongrain, zenekari becenevén Chewy), és belevágtak a talán leghíresebb lemezüket, a Nothingface-t nyitó The Unknown Knowsba, majd folytatták a The Prow-val, a Ripping Headaches-szel és a Ravenous Medicine-nel. Aki nem ismeri a Voivodot, annak mindezt úgy kell elképzelnie, mintha egy űrbéli atomreaktorban előbb a DRI nekiállna Emerson, Lake and Palmert nyomni, aztán a Pink Floyd Ramones-t játszani, majd a Sex Pistols Slayert. A teremben azonban láthatóan nem volt senki, aki nem ismerte a Voivodot, úgyhogy senki nem is csodálkozott el, hanem rögtön a párszázas nézőszámra erősen rácáfoló népünnepély vette kezdetét.
A szép azonban nem is ez volt az egészben, hanem az, hogy még szűz füllel sem lett volna semmi csodálkoznivaló a zenén, mert az eklektikus elegy szokás szerint olyan természetességgel dőlt ki a zenekarból, mintha végig kvinteket tologattak volna. Ennek ellenére (vagy éppen ezért?) az élmény elég sokrétű, de hát a Voivodnak pont ez a lényege: az egyik pillanatban még a hideg rázta az embert, hogy milyen tapinthatóan átjön a sci-fi ihletésű zene vészjósló hangulata, a másikban viszont már geek módjára ujjongva bámulta, hogy Away egy négyrészes, minimalista szerelésen lenyomja a Tribal Convictions sámándob-témáit, Chewy pedig pengető nélkül darálja le a motörheadi sebességű Voivod című dalt. Még egy perccel később meg már mindenki szakadt a röhögéstől, amikor a tetőtől talpig punk Blacky bejelentette, hogy a technikai problémák azért vannak, mert minden hangszerük amerikai, aztán térdre zuhant a zenésztársait hajszínük alapján bemutató Snake előtt, és közben úgy markolta a hangszerét, mint aki azt várja, hogy lovaggá üssék.
Hogy ebben a bandában az egymásnak látszólag sokszor teljesen ellentmondó dolgok milyen egységben vannak, azt egyébként a legjobban az példázta, hogy még arról a Phobos albumról is elővettek egy dalt a Forlorn képében, amin a jelenlegi tagok közül csak Away játszott – sőt Snake még valami olyasmit is mondott előtte, hogy reméli, fel tud nőni a számot lemezre éneklő Eric Forresthez, aki ugye lényegében az ő helyettese volt. Na mármost, hosszan lehetne még hüledezni rajta, hogy mennyire flegmán lett odakenve a nagylemeznyi témából összeálló Missing Sequences, és milyen megsemmisítő volt a „Kész a leves” bejelentéssel és egy képzeletbeli üst jelképes kevergetésével felkonferált Tornado, de ezután szerintem nem szükséges. És különben is, a túlmagyarázás nem illik egy olyan zenekarhoz, amelynek a 48 éves basszere úgy távozik a színpadról a koncert végén, hogy a közönségbe ugrik – úgyhogy inkább csak két dolgot teszek hozzá az elhangzottakhoz.
Az egyik az, hogy a záró Pink Floyd-feldolgozás, a Piggy emlékének ajánlott Astronomy Domine elképesztően szép és frappáns összefoglalása volt mindannak, amiről ez a zenekar szólt és szól ma is. A másik meg az, hogy előadták az első Piggy nélkül született szerzeményüket is, és ez a Kaleidos című új dal nemcsak azt bizonyította, hogy a bevezetőben emlegetett kitartás még a fő dalszerző halála után is sajátja a Voivod tagjainak. Hanem azt is, hogy – bár ezt még az elvetemült rajongók sem remélhették – már megint nekik van igazuk, mert a határ számukra még mindig a csillagos ég.
