Belföld

Baleseti adó: február végéig kell fizetni

A csekket február 15-ig postázzák, és március 1-jéig kell, hogy a biztosítók számlájára beérkezzen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás és a baleseti adó díja.

A 2012. február 15-ig postázásra kerülő kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási csekkek döntő többségén már az adóval megemelt díj szerepel, egy részükön pedig önállóan az adó (ha az ügyfél már korábban rendezte magát a biztosítási díjat). Így akik a csekket a szokásos módon fizetik be, azokat semmilyen további kellemetlenség nem érheti – hívta fel a figyelmet a Magyar Posta Biztosító szerdai közleményében.

A baleseti adó januári hatálybalépése ugyan némileg átírta a kötelezőbiztosítási piac korábbi gyakorlatát, az esedékes biztosítási díj befizetésével az autósok egyúttal letudhatják adófizetési kötelezettségüket is, így további teendőjük a korábbiakhoz képest nem lesz. „Az év elején postázott csekkek többsége már a baleseti adóval megnövelt kötelező biztosítási díjat tartalmazza, így fordulhat elő, hogy az ügyfelek egy magasabb összeggel szembesülnek a csekk kézhezvételekor, mint amit adott esetben tavaly az év végén kikalkuláltak.” – magyarázza Pandurics Anett, a Magyar Posta Biztosító vezérigazgatója. „Ez ugyanakkor meg is könnyíti az ügyfelek helyzetét, hiszen többségében egy csekk befizetésével róhatják le adófizetési kötelezettségüket is, a biztosítási díj egyébként is esedékes megfizetése mellett” – teszi hozzá.

A díj befizetésére a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény (gfbt.) által nyújtott 60 napos türelmi idő értelmében február végéig van lehetőség. Ha a biztosítási díj és a baleseti adó összege március 1-jéig beérkezik a társasághoz, az autósnak semmilyen negatív következménnyel nem kell számolni. „A jelenleg kialakult pánikszerű hangulatra semmi ok, az autósoknak nem kell tartaniuk rendszámvesztéstől vagy a kötelező biztosításuk megszűnésétől” – hangsúlyozza Pandurics Anett. „Rendőri intézkedés során pedig a jogszabályok értelmében továbbra is az érvényes kgfb-szerződés meglétét kell tudni igazolni.”

A baleseti adóról:
Az adókötelezettség azokat érinti, akikre a Gfbt. szerinti biztosítási (szerződéskötési) kötelezettség vonatkozik.
Az adó megfizetésére kötelezett személy a gépjármű üzemben tartója (ennek hiányában a gépjármű tulajdonosa.)
Az adó megállapítására, beszedésére, bevallására és befizetésére a törvény azt a biztosítótársaságot kötelezte, ahol az üzembentartó kgfb-vel rendelkezik, (kivéve, ha a biztosító a szolgáltatást határon átnyúló szolgáltatás keretében nyújtja).
A biztosítónak a megállapított adót a törvény 2012. január 1-jei hatálybalépését követően együtt kell beszednie az esedékes biztosítási díjjal, díjrészlettel, annyi részletben és olyan arányban, ahány részletben és amilyen arányban az ügyfél a biztosítási díját fizeti.
Az adókötelezettség a biztosítási időszak első napján keletkezik, és utolsó napján szűnik meg. Ha az autós nem fizeti meg a díjat, s emiatt a járművét a forgalomból kivonják, akkor az adókötelezettsége ennek napján megszűnik.
Az adó alapja az éves kgfb díj és az esetlegesen kirótt fedezetlenségi díj. Határozott tartamú biztosítási szerződések esetében az adó alapja a határozott időtartamra megállapított egyszeri biztosítási díj.
Az adó mértéke az adóalap 30 százaléka, de az adó nem lehet több mint a biztosító kockázatviselésével érintett időtartam naptári napjaira számolva naponta legfeljebb 83 forint/gépjármű. Ez a korlátozás nem vonatkozik a fedezetlenségi díjra számított adóra.
Amennyiben az ügyfél a törvény által előírt, a biztosító által megállapított baleseti adót és biztosítási díjat a biztosítónak megfizette, abban az esetben nincs további tennivalója az adóval kapcsolatban, a többi a biztosító dolga (adó befizetése és bevallása).
Ha a biztosítási díj és a megállapított adó együttes összegénél kevesebbet fizet az ügyfél, akkor ezt a törvény szerint úgy kell tekinteni, hogy részben vagy egészben a megállapított adót fizette meg. Ilyenkor a biztosító felszólítást fog küldeni az ügyfélnek, amelyben kérni fogja a hiányzó biztosítási díj, illetve baleseti adó határidőre történő megfizetését.
Ha a biztosító a baleseti adót a fedezetlenségi időtartamra, a türelmi időre nem tudta beszedni, akkor az adót a törvény szerint az ügyfélnek, az adófizetésére kötelezettnek önbevallással kell az adóhatóság felé teljesítenie.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik