Április 20-a világszerte az indiai kender, azaz a kannabisz nem hivatalos napja. A hazánkban immár Alaptörvény-ellenesnek számító növény és a 420-as szám összekapcsolódásáról szóló szóló legendákat nem kell senkinek bemutatni, az első szenvedélyes magyar kenderhuszár, a hasismámorba és a közel-keleti emigrációba beleőrülő ’48-as forradalmár, báró Splényi Lajos legendáját azonban még a szabadságharc történetében jártas történelemrajongók közül sem ismerik sokan.
Pedig az 1848-1849-es események történetét feldolgozó könyvek szerint Splényinek fontos diplomáciai feladatai voltak a szabadságharc idején a Magyarország függetlenségét egyedüliként elismerő országba, az észak-itáliai Szárd–Piemonti Királyságba küldött követként, és a török emigrációt előkészítő első, még a szabadságharc leverése előtt Konstantinápolyba küldött követként.
Azonban az Oszmán Birodalomban töltött száműzetésben annyira rákapott a kannabiszra, és a belőle előállított, a növény virágzatának elfogyasztásánál intenzívebb élményt nyújtó hasisra, hogy a török emigrációba menekülő ’48-as forradalmárokról szóló, kiegyezés után megjelent könyvek szerint még egy indiai tanulmányútra is elment, majd szó szerint a mámorító szer prófétájává vált.
Olyannyira, hogy a kortársai azt írják a visszaemlékezéseikben,
De az önjelölt próféta szerint az Egyiptomból való kiszabadulásuk után a pusztában töltött negyven évben is hasison éltek a zsidók – csak a Szentírás mannaként hivatkozik a hasisra.
Az ekkor már a váratlanul rövidre sikerült házassága miatt hivatalosan is muszlim hitre térő, és Háyder béj néven élő egykori huszárkapitány az egyik kortársa szerint még egy könyvet is akart szentelni az Istent és a próféták tanítását a kellő mennyiségű kannabiszfogyasztással összekötő elméletének, aminek az volt a lényege, hogy a világmindenség fő mozgatórugója a hasis, ezért a szöveg állítólag még kertészeti tippeket is tartalmazott.
Ez a könyv soha nem láthatott napvilágot, mivel Splényi diplomatakorában megismert francia barátja – akinek a franciául írt tanításokat elküldte Párizsba, hogy segítsen megjelentetni őket – akkora sületlenségnek tartotta az egészet, hogy elégette a papírokat. Ezzel egycsapásra füstbe ment tervvé változtatta Splényi világmegváltó okfejtéseit, aki a hasisevangéliumát ért visszautasítás után állítólag Franciaországba és Angliába is elutazott, hátha személyesen nagyobb sikerrel tudja majd hirdetni a tanait. De persze ez a próbálkozás is hiábavalónak bizonyult.
Legalábbis így mutatja be az egykori huszárkapitány és diplomata életének szabadságharc utáni profetikus szakaszát a Szalczer Sándor szerkesztésében 1893-ban megjelent A magyar emigránsok Törökországban 1849-1861 című könyv. Ez az emigrációban például Splényi sógorának, a szabadságharc brit hőseként ismert, Damaszkuszban menedéket lelő Guyon Richárdnak a gyerekét tanító, majd a kiegyezés után a kúria irodájának igazgatójaként is dolgozó Pap János feljegyzései alapján íródott.
Egy híres katonadinasztia ígéretes tagjaként indult
Splényi Lajos 1817-ben született Pesten egy katonacsaládba. Édesapja, Splényi Ignác a bécsi udvarban állomásozó magyar királyi nemesi testőrség kapitánya volt, aki egy saját maga által finanszírozott huszárezreddel is rendelkezett. A fiatal Splényi először itt kezdett el szolgálni, és hamar huszárkapitány lett belőle. Ám a szabadságharc kitörése előtt nem sokkal leszerelt, mivel az egyik felettese, a később Aradon vértanúvá váló Kiss Ernő ellenezte forradalmi nézeteit.
Így a függetlenségre törekvő Magyarországért a szabadságharc alatt Splényi inkább már diplomataként harcolt Kossuth Lajos megbízottjaként Itáliában, majd a Közel-Keleten – ahol a világosi fegyverletétel után az emigráció egyik káros szenvedélye miatt hírhedt alakja lett belőle.
„Új hivatásom megkezdése után néhány hónapra Damaszkusba jött báró Splényi Lajos, Guyon tábornok sógora. (…) Híre megelőzte jövetelét s az emigráció, mint régi ismerőst, örömmel várta. Körébe gyűlvén, mindnyájunkat elragadott széles ismeretei, kitűnő műveltsége, nyájas modora, finom magatartása s könnyed, bizalmat gerjesztő társalgása által. Csakhamar megszerettük őt.
Én különös vonzalommal, sőt szeretettel viseltettem iránta s ő is hajolt hozzám. Több napig együtt beszélgeténk elvesztett hazánkról, az emigráció jelenlegi szomorú sorsáról, jövendő reményeinkről, kilátásainkról s építettük a légvárakat, ami az emigránsoknak mindig kedvenc foglalkozását képezte” – kezdi Splényi bemutatását Pap János, akihez még a hasismámorban töltött évek kezdetén egy nap azzal a kéréssel fordult a báró, hogy gyűjtse össze neki a helyi magyar emigráció tagjait, mert szeretne nekik mondani valami nagyon fontosat.
Majd a nagy találkozás alkalmával Splényi ezt mondta az összegyűlt embereknek:
