Belföld

Letartóztatták a feleségét ötször is mellkason szúró fóti gyilkost

Brutálisan végzett feleségével az a 60 éves fóti férfi, aki feladta magát a rendőrségen a gyilkosság után. Értesüléseink szerint P. János hétszer is megszúrta az 54 éves nejét, miután szerda éjszaka összevesztek az otthonukban. Úgy tudjuk, hogy a szúrások közül öt az asszony mellkasát érte.

Nisóczi József Levente, a Pest Vármegye Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a férfi részletes beismerő vallomást tett, és a megromlott kapcsolatával magyarázta a gyilkosságot.

Hozzátette, az ügyészség szökés elrejtőzés veszélye miatt indítványozta a terhelt letartóztatását.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, meggyilkolta a feleségét szerda éjszaka egy 60 éves férfi Fóton, majd bement az egyik fővárosi rendőrkapitányságra, ahol elmondta, mit tett. A helyszínre érkező nyomozók holtan találták a házban az 54 éves asszonyt.

Az emberöléssel gyanúsított P. Jánost őrizetbe vették, az ügyészség pedig indítványozta a letartóztatását.

Frissítünk!

Nisóczi József Levente, a Pest Vármegye Főügyészség szóvivője későbbi megkeresésünkre azt mondta, hogy a bíróság elrendelte a férfi letartóztatását. A végzés ellen senki sem fellebbezett, így az végleges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik