Az edzésre belépve sajátos hangulat fogad. Különös szellemiség tölti meg a teljesen hétköznapi budapesti tornatermet. A termet, azaz a dodzsót, a tevékenység, az eszközök, a hagyományok és a szenszei (a mester) kivételes tisztelete övezi. Fegyelmezett és egységes kép tárul elém: mindennek megfelelő koreográfiája és szabályozott rendje van az öltözéktől a meghajláson át az edzésig.
A kendó első látásra bonyolult. Tizedmásodpercek döntenek a kimenetelről, rengeteg apró, rituális mozzanat tarkítja a gyakorlást. Az edzést megkezdeni csak szigorú rend után lehet: többrétegű, szigorúan előírt hakama viselet, meghajlás a terembe lépve, a dodzsó felmosása, majd bemelegítés után a sinai (bambuszkard) és a men (sisak) kíséretében két párhuzamos sorban ülés egymással szemben. Szép lassan látom átszellemülni a kortársaimat. A „mokuso” (meditáció) felkiáltásra síri csend, csak a villamos zaja és egy-egy bogár hangja hallatszik, de a koncentrációt nem törik meg. Rezzenéstelen arcok, nyugodt, elszánt erő uralja a dodzsót.
A kendót, mint a többi Kínában és Japánban gyakorolt harcművészeti formát, áthatják a buddhizmusból eredő meditációs gyakorlatok. Ezt a rövid aktust, amely minden zavaró külső tényező kizárására és az élet egyéb gondjainak kint hagyására irányul, meghajlás követi egymás és a zászló felé. A csendet végül az edzést vezető erőteljes hangja töri meg, majd a többiek egybehangzó kiáltással összekapcsolódva zengik be az apró tornatermet.
Elemi erőt érezni.
Régen a szamurájok művelték, ma a sportolók
A kendó a japán kultúra legjelentősebb és legősibb harcművészetei közé tartozik, alapjai a szamuráj kultúrában gyökereznek, az évszázadok során fejlődött ki a hagyományos kardvívásból, a XVIII. századra már védőfelszereléssel (bógu) és bambuszkarddal (sinai) gyakorolták. Mára modern sporttá fejlődött, de a spirituális gyökerei a mai napig kötik az ősi Japánhoz. Az országban a kötelező középiskolai tananyag része, gyakorlóinak csaknem 90 százaléka japán, hazánkban pár száz aktív követője van.
A japán kardvívás közel sem csupán a kulturális hagyományok ápolását és a fizikai erőnlétet jelenti; egy mélyebb önfejlesztés ősi iskolája ez. Ebben az önismereti folyamatban a gyakorlásban rejlő mentális erősödésre, a megküzdési stratégiák fejlesztésére és a közösség építésére helyezi a hangsúlyt a Hara klubban Váradi-Szitha Marina és Váradi-Szitha Ábel, az iskola alapító mesterei. A pszichológus Marina és az FTC egykori utánpótlás-válogatott jégkorongozója, a magyar- és katolikus hittantanár végzettségű, megoldásfókuszú coachként is tevékenykedő Ábel 2008-ban kezdett el a Magyar-Japán Kendó Klub keretein belül utánpótlás-neveléssel foglalkozni. A Hara önálló klubbá nőtte ki magát, és az évek során a közösség Magyarország egyik legerősebb kendóklubjává vált. Maguk nevelik az újonnan érkezőket, a gyerekekből mára sikeres felnőttek lettek, akik a válogatott javarészét adják, számtalan országos, egyéni és csapatbajnokság győztesei.
Marina és Ábel a kezdetektől a közösségformálásra helyezte a hangsúlyt, még akkor is, ha a kendó alapvetően egyéni sport. Ez a csapatközpontú megközelítés juttatta oda a Harát, hogy nem egy sportközösség, inkább egy nagyobb család benyomását keltik. Közös nevelkedés, hosszú évek kötik össze őket, szellemi és fizikai fejlődésük egymásra támaszkodva tudott igazán sikeressé válni.
Az egykori nevelők szemléletében kiemelten fontos az önfegyelem és a test megismerése. „A kendóban van egy olyan működő struktúra, etikett, a szabályozott viselkedés, a keretrendszer, ami megtartott valamit a katonai hagyományból, amelyben sok olyan érték van, és amivel ma egy fiatal jó eséllyel nem találkozik: önkontroll, a szabályozott együttműködésre szoktatás, fegyelmezettség, a test koordinációinak és határainak megismerése” – magyarázza Ábel.
A kendóval önfegyelemre és – sok évnyi csapatsportban szerzett tapasztalatukra alapozva – együttműködésre oktatnak. Mindent, ami fontos, ősi érték a kendóban – és nem feltétlenül a japán volta miatt – továbbvittek az oktatásban, hogy ebben a szellemiségben nevelkedjenek a fiatalok. A coachingból érkező megoldásfókuszú megközelítésükkel pedig a gyakorlók saját motivációjára építenek, hogy a vágyaik mentén haladhassanak. Kiemelten fontosnak látják, hogy a növendékek egyre tudatosabban ismerjék fel a képességeiket és azt is, hogy mi az, amit igazán szeretnének elérni a kendóban, és ami még fontosabb: az életben.
