Élet-Stílus

A négynapos munkahét bevezetésével serkentenék a gyermekvállalási kedvet Japánban

Mlenny / Getty Images
Mlenny / Getty Images
Mondjuk, egyelőre csak a szerencsés kiválasztottaknak kell majd kevesebbet dolgozniuk.

A Japánban születő gyermekek alacsony számára való tekintettel Tokió vezetése úgy döntött, hogy a dolgozó anyák megsegítése és a gyermekvállalási kedv serkentése érdekében négynapos munkahetet vezetnek be a főváros alkalmazásában álló munkavállalóknak – írja a CNN.

Az új szabályok értelmében az önkormányzat munkatársai áprilistól az eddigi kettő helyett heti három szabadnapot kapnak, valamint az alsó tagozatos gyerekek szüleinek azt is lehetővé teszik, hogy némi fizetéscsökkenés ellenében korábban hazamehessenek a munkából.

Japán évek óta csökkenő termékenységi rátája júniusban újabb rekordalacsony szintet ért el. Annak ellenére, hogy a kormány több olyan intézkedést is bevezetett, amelyekkel házasságkötésre és családalapításra akarták ösztönözni a fiatalokat. Például hosszabb apasági szabadságot biztosítanak a férfiaknak, mint korábban.

Tavaly összesen 727.277 születést regisztráltak a közel 124 millió lakosú szigetországban, így a termékenységi ráta – vagyis az, hogy egy nő hány gyermeket vállal életében – 1,2-re esett vissza, ami újabb történelmi mélypontot jelent. Japánban egyébként a CNN cikke szerint 2,1-es termékenységi rátára lenne szükség ahhoz, hogy a népességszám stabilan maradjon.

A folyamatosan csökkenő születési rátát sok szociológus Japán könyörtelen munkakultúrájának és az emelkedő megélhetési költségeknek tulajdonítja.

A kimerítő munkaidő már régóta problémát jelent a japán vállalatok számára, ahol a munkavállalóknak gyakran megy rá az egészsége a munkára, és szélsőséges esetekben még bele is halhatnak a túlhajszoltságba. Utóbbi annyira jellemző a szigetország munkakultúrájára, hogy még egy külön szavuk is van rá (karósi).

És természetesen más országokhoz hasonlóan itt is sokszor nehezedik nyomás a nőkre, hogy válasszanak a karrier és a család között. De Japán egyedülálló túlórázási kultúrája különösen ijesztővé teheti a terhességet és a gyermeknevelést is.

A Világbank adatai szerint hatalmas különbség van a Japánban dolgozó nők és férfiak aránya között. Míg a munkaképes korú férfiak 72 százaléka dolgozik, addig a hasonló korú nőknek csupán 55 százaléka rendelkezik állandó munkahellyel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik