Tudomány

Videón az aszteroida, amelynek becsapódását előre jelezték

LightFieldStudios / Getty Images
LightFieldStudios / Getty Images

Ahogy kedden a 24.hu is beszámolt róla: nem sokkal érkezése előtt sikerült észlelni egy egészen apró, mindössze 70 centiméter átmérőjű aszteroidát, az objektum az előrejelzéseknek megfelelően magyar idő szerint december 3-án, délután semmisült meg Szibéria felett a légkörben. Rendkívül ritka, hogy egy kisbolygót becsapódása előtt detektáljanak – a terület egyik kimagasló szakembere a magyar Sárneczky Krisztián, akivel korábban lapunk is beszélgetett.

A The Independent szerint az égitest az Oroszország távol-keleti részén fekvő Jakutföld felett produkált tűzgömböt, az aszteroida közeledtére felkészültek a helyi hatóságok.

Károkat nem jelentettek, az Olekminszki és Lenszki járások több lakója viszont megfigyelte, sőt le is videózta az eseményt.

Az Európai Űrügynökség (ESA) szerint az objektumot nagyjából 12 órával a megsemmisülése előtt fedezték fel, a riasztórendszer pedig +/- 10 másodperces pontossággal előre jelezte az érkezést. Törmelékekről egyelőre nem tudni, de könnyen elképzelhető, hogy elérték meteoritok a felszínt.

A mostani volt a 11. alkalom, amikor a kutatóknak sikerült a bolygónkkal való találkozása előtt észlelniük egy aszteroidát. Ezek az égitestek mind meglehetősen kicsik voltak és nem jártak fenyegetéssel.

Naponta rengeteg hasonló méretű objektum éri el a Földet, túlnyomó többségük azonban észrevétlen marad. Az ESA és más szervezetek folyamatosan monitorozzák bolygónk környezetét, ám egyelőre nem találtak olyan aszteroidát vagy üstököst, amely belátható időn belül tényleges veszélyt jelentene ránk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik