Hunyadi János az 1440-es évek elején kísérletet tett a balkáni népek felszabadítására az oszmán uralom alól. A szerbekkel és bolgárokkal kiegészült magyar erők az 1443–44-es hosszú hadjárat során számos sikert arattak a bégek tartományi csapatai ellenében, ezért az ázsiai lázadással (is) bajlódó II. Murád szultán 1444 nyarán kedvező békét ajánlott I. Ulászló magyar királynak. A Szegeden és Váradon folytatott tárgyalások során az oszmánok Szerbia kiürítése mellett 100 000 arany hadisarcot, illetve – háború esetén – 30 000 fős katonai támogatást ígértek az uralkodónak, és cserében tíz évre szóló békét kértek Magyarországtól – írja a Rubicon.hu.
Roppant kedvező ajánlat volt, a tárgyalások során viszont Giuliano Cesarini bíboros, pápai követ folyamatosan egy újabb hadjárat megindításáról győzködte Ulászlót európai segítséget ígérve. Ennek nyomán pedig a király megesküdött, hogy a törökkel kötött egyezséget semmisnek fogja tekinteni, majd Váradon színleg megállapodott Murád követeivel. A keresztesek a meglepetés erejében bíztak a Balkán elleni támadásuk kapcsán, miközben a tervek szerint Velence hajói megakadályozzák a szultáni seregek átkelését a kontinensre.
Végül semmi nem jött össze. Ulászló seregének létszáma messze elmaradt a várakozásoktól, a nemzetközi segítség is a várakozások alatt teljesült, sőt Genova jó pénzért átszállította Murád seregeit a tengerszoroson, így Velence blokádja mit sem ért. A kezdeti sikerek után Hunyadi mintegy 20 ezer fős seregét a Fekete-tenger mellett fekvő Várnánál érte hatalmas meglepetés, amikor a szultán személyes vezetése alatt álló, 50 ezer fős ellenséges haddal találták szembe magukat november elején. Ekkor döbbentek rá, hogy az ősz során egyedül ők teljesítették a rájuk eső feladatokat.
Hunyadi a győzelem egyetlen esélyét a gyors támadásban látta, ezért november 10-én hajnalban a mocsaras Devnai-tótól északkeleti irányban a keresztesek felsorakoztak az összecsapáshoz. Nem alakult jól a csata, ám a nehézlovasaival villámként cikázó törökverő hadvezérnek köszönhetően már keresztény győzelem látszott, amikor az addig tétlenségre szorított fiatal – mindössze 20 esztendős – és becsvágyó Ulászló király váratlanul rohamot vezényelt a derékhadnak, és néhány száz katonájával öngyilkos támadást intézett a janicsárok kőkemény fala ellen.
Az összeomlást elkerülendő Hunyadi visszavonulást rendelet el, 11 ezer katona és számos előkelőség – köztük Cesarini bíboros – maradt a csatatéren. Az oszmánok még nagyobb veszteséget szenvedtek, nem véletlen, hogy a keresztesek szervezetten tudtak kivonulni az Oszmán Birodalom területéről. Ez az ütközet volt az utolsó esély arra, hogy Magyarország ne határainál kerüljön szembe a törökök áradatával, a vereséget pedig külön súlyosbította a vakmerő uralkodó halála.
