A Börzsöny északi részének egy 444 méteres sziklacsúcsán romoskodik a hajdan szebb időket látott Drégely vára, amely a XIII. század második felében épült a tatárjárás tapasztalataiból okuló IV. Béla király parancsára. Miután Buda török kézre került, az erősség hivatása lett a gazdag felvidéki bányavárosok védelme a török portyáktól. A magyar könnyűlovasok jól végezték a dolgukat, szálka volt az oszmánok szemében, a hódoltság területének kibővítésére indított 1552-es hadjárat során Ali pasa 12 ezer harcossal vette ostrom alá. Odabent Szondi György védelme mindössze 146 főt számlált, az is kész csoda, hogy három napig kitartottak – megadásról szó sem lehetett, mindannyian hősi halált haltak 1552. július 9-én.
Drégely vára és környéke ma természetvédelmi oltalom alatt áll, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) saját vagyonkezelésű erdője, romjai védett tölgyesek és azok rejtőzködő ragadozója, a vadmacska felett őrködnek. A faj fokozottan védett Magyarországon, természetvédelmi értéke 250 ezer forint, és a jövője igencsak bizonytalannak tűnik élőhelye fogyatkozása, az emberi zavarás – legendásan nagy ívben kerüli az embert – és a kóborló házi macskákkal való keveredés miatt.
A ragadozó fennmaradását azért szerencsére nem csak leomlott várfalak és Szondi szellemvitézei biztosítják, hanem a DINPI és a WWF Magyarország részvételével zajló, uniós támogatású LIFE4Oak Forests projekt is. Bár tagadhatatlanul a vadmacska a legillusztrisabb szereplő, vagy mondjuk úgy, a program egyik arca, a lényeg azonban maga az erdő, vagyis a sok-sokezer növény-, gomba- és állatfajnak otthont adó élőhely. A projekt beavatkozásai során olyan természetes folyamatok alapján kidolgozott természetvédelmi erdőkezelési megoldásokat tesztelnek és alkalmaznak, amelyek célja a biológiai sokféleség növelése és az erdő természetes ellenállóképességének javítása.
Hogy néz ki mindez a gyakorlatban? A szakemberek helyszíni bejáráson mutatták be az újságíróknak a Drégely vára alatt húzódó egyik mintaterületen.
Drasztikusan fogynak a természetes erdők
Amit mi laikusként erdőnek nevezünk, a legtöbbször inkább csak egykorú, egy fajhoz tartozó fák halmaza, amely leginkább gazdasági célt szolgál. A valódi erdő ezzel szemben a szárazföld talán legnagyobb fajgazdagságának otthont adó, maga is élő közösség, aminek alappillérei a fák. Az „igazi”, élő erdőben a fafajok változatosak, miként az egyes egyedek életkora is, illetve rendkívül fontos a megfelelő mennyiségű álló és fekvő holtfa jelenléte – itt írtunk erről részletesebben, amikor mohos csitrivel találkoztunk a Bakonyban.
A bejáráson elhangzott, hogy a magyarországi erdők túlnyomó többségében pusztán gazdasági megfontolás érvényesül, a legmegdöbbentőbb, amikor a nagy vágásterületeket eredményező véghasználatokkor kitermelt fa egy erőműben végzi. A vágásterületen felújított csemetékből fél évszázad elteltével sem lesz olyan élőhely, mint amit elveszítettünk a fakitermeléssel. És nem csak itthon:
Ezen hivatott segíteni a LIFE4Oak Forests-projekt az úgynevezett természetvédelmi erdőkezelési modelljének megalkotásával: a szakemberek olyan eljárásokat dolgoznak ki, amelyek később széles körben, akár gazdasági felhasználás mellett is lehetővé teszik a biológiai sokféleség megtartását.
Egy ilyen „pilotterületen” jártunk. A programban összesen mintegy 2000 hektár érintett, ebből 510 Olaszországban, a többi hazánkban a DINPI, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területén 19 helyszínen elosztva. A 2017-ben indult projekt 2026 elején ér véget, tapasztalatai pedig jelentősen hozzájárulhatnak az erdőkezelési szemlélet és gyakorlat változásához.
