Belföld

Magyar Péter öccse dolgozott az egyik cégnél, amellyel túlárazott szerződéseket kötött a Diákhitel Központ

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Magyar Péter és öccse, Magyar Márton is elismerte, hogy utóbbi 2019-ben dolgozott a PlanB cégnél, mellyel a Tisza Párt elnöke által akkor vezetett Diákhitel Központ (DHK) több alkalommal is szerződött közbeszerzési eljárás alapján, írja a Media1.

Magyar Péter a DHK vezérigazgatójaként többek közt egy 14 milliós megbízást is adott a PlanB-nek egy faültetési nyereményjáték lebonyolítására, 2020 decemberében. A cég egy időben Varga Juditnak kommunikációs tréningeket tartott a Miniszterelnökség megbízásából.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) Átlátszó által nemrég nyilvánosságra hozott jelentése arról is írt, hogy a PlanB 2019. december 17-én 4,4 millió forintért prezentációs anyag készítésére, december 20-án pedig 4 millió forintért tanulmány készítésére szerződött a DHK-val.

A jelentés ezekről megállapította, hogy a prezentáció 18 diából állt, tehát darabja 244 ezer forintot hozott. A Z generáció fogyasztási szokásait elemző, 40 oldalas tanulmány pedig oldalanként 100 ezer forintot ért a cégnek, miközben amúgy számos ingyenesen elérhető anyag van a témáról az interneten.

Magyar Márton 2019 augusztusa és 2020 februárja között, tehát a két szerződés aláírásakor is ott dolgozott a PlanB-nél. Ezt a Tisza elnöke és öccse is megerősítette a portálnak.

A Tisza Párt sajtóosztálya által küldött válasz szerint Magyar Márton hat hónapon keresztül évi 300 ezer forint fizetésért látott el projektmenedzseri feladatot. „Piaci megrendelések teljesítésén dolgozott”, erről több infót azonban nem közöltek. Állításuk szerint Magyar Mártonnak nem volt rálátása a Diákhitel Központnak végzett megbízásra, az előkészítésében, teljesítésében nem vett részt.

Arra nem tértek ki a válaszban, hogy Magyar Péter tudta-e, hogy öccse annál a cégnél dolgozik, amelyikkel egy állami cég vezetőjeként több szerződést is kötött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik