Nagyvilág europoli

ATV: Magyar Péter mentelmi jogáról le fog mondani az Európai Parlament

Az Európai Parlament gyakorlata az, hogy köztörvényes ügyekben gyakorlatilag mindig kiadják a parlamenti képviselőt a nemzeti hatóságoknak – mondta el az ATV Start című műsorában Kende Tamás, az ELTE egyetemi docense a Magyar Péter mentelmi jogával kapcsolatos kérdésre.

Mint azt korábban megírtuk, Polt Péter kezdeményezte Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését, miután a Tisza Párt elnöke még júniusban, egy budapesti szórakozóhelyen kialakult vita után a gyanú szerint elvette egy férfi telefonját és a Dunába hajította. A legfőbb ügyész szerint ez a magatartás a lopás bűncselekménye törvényi tényállásának a megvalósítására alkalmas.

Magyar Péter a júniusi európai parlamenti választáson szerzett EP-képviselői mandátumot, ezzel együtt pedig mentelmi jogot, a szakértő szerint ugyanakkor ilyen esetekben az EP általában kiadja az érintetteket az illetékes hatóságoknak. Ha viszont időközben megbizonyosodik róla az EP, hogy nem köztörvényes ügyről, csak politikai kampányról van szó, születhet más döntés. Kende Tamás szerint ugyanakkor ezt nem szokták mélységében vizsgálni a hasonló esetekben. „Az Európai Unióban demokráciák működnek, ezekben a demokráciákban pedig nem szoktak politikai bírósági eljárások folyni, büntetőjogot nem használnak politikai célokra” – húzta alá.

A szakértő emlékeztetett végül az egykori jobbikos EP-képviselő Kovács Béla, azaz KGBéla ügyére, ami a jelenleginél sokkal kényesebb helyzet volt, ennek ellenére az Európai Parlament minden további nélkül lemondott az ő mentességéről is.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik