Tudomány

Hatalmas üregeket találtak a Michigan-tóban

Adrienne Elliot / 500px / Getty Images
Adrienne Elliot / 500px / Getty Images

Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) Nagy-tavak Környezeti Kutatólaboratóriuma (GLERL) megerősítette, hogy a Michigan-tó fenekén mintegy 40 kör alakú struktúrát észleltek – írja az IFLScience. A formációkat még 2022-ben, szonárral fedezték fel a NOAA kutatói, a mélyedések átmérője 91–183 méter közötti, az üregekre egy roncsvadász is felfigyelt ekkoriban.

A szakértőknek csak a közelmúltban adódott lehetőségük az alaposabb elemzésre, egy augusztusi expedíció során nagyjából 40 képződményt találtak Sheboygantól mintegy 22,5 kilométerre.

A kutatók úgy gondolják, hogy a mélyedések víznyelők, amelyek a szokásos geológiai folyamatok révén képződtek.

A víznyelők leginkább karsztos tájakon jönnek létre, ahol a földfelszín alatti kőzettípusok természetes módon feloldódhatnak a bennük keringő víz miatt. A Michigan-tó alatt mészkő található, ami megmagyarázhatja az üregek születését.

Hasonló víznyelőket korábban a Huron-tóban is észleltek, ezek oxigénben szegény és kénben gazdag vize olyan mikrobákat tart fenn, amelyek hasonlíthatnak a 2,5 milliárd évvel ezelőtti életformákra. Ezen organizmusok cianobaktériumok, amelyek lila szőnyeget alkotnak a tó fenekén, a létformák többsége a Phormidium autumnale egyik törzséhez tartozik.

A Michigan-tóban további vizsgálatokra van szükség, hogy kiderüljön, milyen potenciális fajok élnek a mélyedésekben. A kutatók mindenesetre úgy vélik, hogy hasonló ökoszisztémákról lehet szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik