Gazdaság

Egyedi kormánydöntést készítettek elő Dzsudzsák Balázsék léghajós cégének, felszámolás lett belőle

Felszámolásba torkollt Dzsudzsák Balázs „légi, űrjármű gyártására” létrehozott cégérdekeltségének rövid, ám annál fordulatosabb története. Az Első Magyar Léghajógyár Kft. az elmúlt két évben egyáltalán nem adott le mérleget, az azt megelőző két évben pedig nulla árbevételt jelentett, holott – mint a cégiratokból kiderül – 2021-ben még a kormányig érő tervei voltak.

Dzsudzsák Balázst már egy évtizeddel ezelőtt is a többszörös milliárdosok közé sorolták, arról cikkeztek, hogy a futballista Oroszországban és az Egyesült Arab Emírségekben évi egymilliárd forint feletti összeget is megkereshetett. Magyarországi cégérdekeltségeiben milliárdoknak ugyan nincs nyomuk, de közel sem érdektelenek.

Két győri egészségügyi érdekeltségétől, a Rába Medical Invest Kft.-től és a Rába Medical Center Kft.-től, például, tavaly megvált, a vevő, a győri Széchenyi István Egyetem 370 millió forintot fizetett, a tranzakciót pedig annak a kuratóriumnak kellett jóváhagynia, melynek tagja volt a futballista barátja, Szijjártó Péter külügyminiszter is. Dzsudzsáknak jelenleg is van üzletrésze három cégben, a Db7.hu Kft.-ben, a Market Invest Hungary Kft.-ben és a rejtélyes Első Magyar Léghajógyár Kft.-ben is. Az utóbbinak viszont rosszul áll a szénája: a bíróság egyszer már döntött a cég megszüntetéséről, most pedig felszámolási eljárás lett belőle.

Vajda János / MTI Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Dzsudzsák Balázs a debreceni Egészség- és Sportnapon, a Liget téri futópálya átadásán, 2022. március 30-án.

A felszámolás elrendelésétől számítva 40 nap áll rendelkezésére a jelenleg Debrecenben futballozó Dzsudzsák és három üzlettársa tulajdonában álló Első Magyar Léghajógyártó Kft. hitelezőinek, hogy bejelentsék követelésüket a felszámolónak. Ez új fejlemény, február végén ugyanis még arról döntött a bíróság, hogy a kft.-t megszüntetik és törlik a cégjegyzékből. Az előzmény annyi, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2023 decemberében értesítette a cégbíróságot, hogy törölte a cég adószámát, egyúttal kezdeményezte a cég megszűntnek nyilvánítását, a kényszertörlési eljárást.

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
Változunk. Csatlakozz hozzánk! Regisztrált olvasóink mostantól exkluzív hírleveleket, cikkeket olvashatnak, mint ez is. És ez csak a kezdet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik