Szórakozás

Epres Panni úgy érzi, fia is célpont lett a bulvárban: „Szerettem volna ezt tizennyolc éves koráig kitolni, de nem sikerült”

Bársony Bence / RTL
Bársony Bence / RTL
Lánya is olyan hivatást választott, ami közönség előtt zajlik.

Epres Panni a Glamournak adott interjút, amelyben egyebek mellett a modell- és influenszervilággal szembeni előítéletekről, a bulvárhoz fűződő viszonyáról és gyerekeiről is beszélt.

A modellszakmával járó áldozatokról így vélekedett:

Ha most elkezdenék mesélni ezekről az áldozatokról, azt senki nem hinné el. Mindig mindenki legyint erre: persze, odaállsz, lefotóznak, a modelleknek könnyű élete van, egyébként pedig buták… Kezdjem el mondani, hogy ez nem igaz? Akkor most mondom: nem igaz!

Epres Panni úgy tartja: egy modellnek név nélkül kell dolgoznia. „Abban a pillanatban, amikor úgy modellkedsz, hogy már tudják, ki vagy, az már egy másik fajta jelenlét. Amikor nemcsak felkérnek, mert megfelelő adottságokkal rendelkezel, hanem azért kapod a lehetőséget, mert te vagy az XY” – fejtette ki.

Lehet, hogy ez »a megérkezés«? Ha igen, akkor elképzelhető, hogy örültem volna, ha sohasem érkezem meg, hanem dolgozhatok tovább névtelenül

– tette hozzá a modell, aki úgy érzi, sok olyan pont volt az életében, amit „megérkezésnek” lehet tekinteni.

Először, amikor a saját erőmből lettem itthon Epres Panni. Ez nagyban köszönhető Náray Tamásnak, és az olyan hazai munkáknak, amelyekben részt venni eredménynek számított. A következő pont, amikor Tiborral (Benedek Tibor vízilabdázó, Epres Panni férje – a szerk.) összekerültünk – nagyjából ezzel egyidőben kezdődött itthon a bulvár. Ennek a szintnek a bulvár-velejáróit kihagynám az életemből.

Azt mondja, akkor indította el saját Instagram-oldalát, mikor már kiöregedett abból, hogy mindennap kifutón legyen, de reklámfilmekre nem hívták őt, mert a köztudatban nem modellként, hanem Benedek Tibor feleségeként volt jelen.

A következő pont pedig Tibor elvesztése, hogy az a figyelem, amit sohasem akartam, hatványozódott. Azóta megint egy másik énem van jelen az emberek szemében

– fogalmazott a „megérkezésekkel” kapcsolatban.

Az influenszerkedésről elmondta: az egyáltalán nem olyan könnyű munka, mint amilyennek sokan képzelik. „Az influenszer az emberek elképzelései szerint odalibben egy stúdióba, ahol várja a fotós, a stylist, a sminkes, a fodrász és maga a termék – lefotózzák és hazamegy. Ez nem így van” – jelentette ki, és azt is elmondta, milyen állomásai vannak a valódi munkafolyamatnak:

„Elmegy a termékért vagy kiküldik neki, aztán felkér egy fotóst, egy sminkest, egy fodrászt, majd keres egy helyszínt – ez mind a saját költsége. Elkészül a fotó, visszaküldi a megrendelőnek, akinek vagy megfelel a végeredmény vagy nem, majd visszaviszi a terméket. Ez egy többnapos munka. Ugyanazt az odafigyelést és energiát rakod a munkádba, mint bárki más, bármivel is foglalkozik. Az a minőség és a fotó, amit kiteszel, az a te felelősséged, itt mindenki a saját bőrét viszi a vásárra.”

Ez sok idő, és ez csak egy kis szelete a napomnak. Az oldaladon próbálod megmutatni a saját ízlésed, de az is fontos, hogy ebből senki ne vonjon le messzemenő következtetéseket. Illúzió, amit árulsz. Nyilván senki nem hiszi azt, hogy mindennap így nézek ki, vagy hogy minden napom felhőtlen és gyönyörű. De közben az egész divatszakma az illúzióról szól. Igen, minden profi képen van utómunka, és igen, a rossz napomon is kiteszem, hogy süt a nap, mert egy modell nem a realitást árulja.

Az interjú során gyerekeiről, az apja nyomdokaiba lépő Benedek Mórról és a balerinának készülő Benedek Barkáról is beszélt a modell. Mint mondta, idén nyáron belekóstolt abba, hogy fia is bulvárszereplő lett a sportban elért eredményei miatt.

Szerettem volna ezt tizennyolc éves koráig kitolni, de nem sikerült. Nemrég volt egy videós megszólalása egy meccs után, nyilván jelentkezett bennem az aggodalom. Megnéztem többször is, és azt láttam rajta, hogy úgy mond dolgokat és úgy viselkedik, hogy nem akar megfelelni senkinek. Nagy kő esett le a szívemről… Azt szeretném, hogy ez így maradjon. Nem szólok bele, mit és hogyan nyilatkozik. Nem akarom tőle ezt elvenni.

Lánya karriercéljával kapcsolatban azt mondta: „Ha ez az útja, támogatom.”

Bármit kitalálnak, ott állok mellettük. Látom, hogy mennyire nehéz és mennyire küzdelmes. Nem gondolom azt, hogy jogom van befolyásolni az életüket ilyen szempontból. Én itt vagyok – ha arra van szükség, hozzám lehet bújni, az ölemben sírni –, de hogy hogyan és merre mennek, az az ő döntésük. Bízom bennük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik