Sok amerikai színész forgat Magyarországon, de önnek most autentikusabb élménye volt, mint a többieknek, hiszen egy száz százalékosan magyar film amerikai vendégszereplőjeként érkezett az országba. Milyennek találta amerikai színészként a magyar forgatást?
Hogy is mondjam, hogy ne legyen félreérthető, mert valójában dicséretet próbálnék megfogalmazni… Olyan volt a magyar csapattal filmezni, mintha lelkes középiskolásokkal dolgoznék, akikben megvan az a hihetetlen energia és eltökéltség, hogy igazi filmesek legyenek. De közben ez már egy profi csapat. Mindannyian arra a tűzre vágyunk, amely bennük lobog. Nem igaz? Újra fiatalnak éreztem magam közöttük.
Miben találta másnak a munka metódusát, morálját?
Minden az energiáról szól, és közöttük lelkesítő izgatottságot, eredeti ötleteket tapasztaltam meg. Valami nagyon művészi van abban, ahogy dolgoznak, ahogyan az egész csapat összejátszik, ahogyan mindenki egyöntetűen azt akarja, hogy jól haladjon a forgatási nap, és elkészüljön a film. Nem jönnek a kifogásokkal, hogy az én csapatom csak a világításért felel, vagy az én csapatom csak a hangokat rögzíti. Ők csak az eredményre fókuszálnak, és mindenki mindent csinál, ha arra van szükség. És mindezt hangos nevetésekkel és jókedvűen teszik.
A filmben van egy jelenet, amely Rióban játszódik, bár képileg nagyon hihető, mégis nehezen tudom elképzelni, hogy egy magyar film egyik jelenete ott forogjon.
Jól gondolja! Nem beszéltünk eddig még a költségvetésről. Nem volt túl bőkezű. De éppen ez volt az izgalmas, hogy találjunk egy olyan helyszínt, amiről mindenki elhiszi, hogy valóban Rióban vagyunk. Ez az, amiről beszéltem, hogy a filmkészítőknek sokkal kreatívabbnak kell lenniük, amikor kis költségvetést kell beosztaniuk, és ettől jobban egyben van a csapat is.
Ön az egyik híres arca lett az amerikai televíziózás egyik legsikeresebb produkciójának. Milyen konklúziót vont le utólag a Dallasban töltött évekről?
