Szórakozás

Fotó: emiatt a 23 éves lány miatt szakított a sztárpár?

Heather Locklear majdnem férje, Jack Wagner csak most tudta meg, hogy egy van egy 23 éves lánya is.



Múlt héten teljesen váratlanul Heather Locklear otthagyta vőlegényét, Jack Wagnert. A színésznek azonban nem sok ideje volt a szomorkodásra, hiszen kiderült, hogy van egy 23 éves lánya. A Melrose Place egykori sztárja a nyolcvanas évek végén összemelegedett egy nővel, és a futó románc kilenc hónappal később meghozta gyümölcsét is, amit az anya Jackkel nem közölt, és ő maga sem akart gyereket nevelni, így örökbe adta a kicsit. Carrie azonban felnőtt fejjel szerette volna megismerni igazi szüleit, így egy magánnyomozóval megkerestette őket. Körülbelül két hete pedig megjelent Wagner egyik koncertjén, és közölte a sztárral, hogy ő bizony a lánya.

Az újdonsült apja-lánya páros azóta szinte minden időt együtt tölt. Carrie már megismerkedett Jack két fiával is, illetve Heather Locklearrel, ami talán a színésznő és Wagner szakításához vezethetett. Ugyanis könnyen lehet, hogy a semmiből felbukkant gyereke miatt ítélte megbízhatatlannak párját Heather. Mert miként tudna egy olyan emberrel együtt élni, aki a saját múltjával sincs tisztában? Persze ez csak egy elmélet, de túl gyanús, hogy Carrie felbukkanása után Locklear egyből lelépett.


Jack Wagner és újdonsült lánya

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik