Sport

Elfogták a párost, amely késsel rabolta ki a magyar bajnok bokszolót a Népligetnél

Elfogták a rendőrök azt a párost, amely néhány nappal ezelőtt késsel rabolt ki egy magyar bajnok bokszolót a Népligetben.

Az 57 kilósok között bajnoki címet szerző Koloszár Valentin nem tett feljelentést az ügyben, hanem a TikTok-oldalán mesélte el, hogy elloptak tőle húszezer forintot,  s kést fogtak rá, amikor megpróbálta visszaszerezni a pénzét.

A BRFK az esettel kapcsolatos közleményében azt írta, hogy egy fiatal a Népliget autóbusz-állomáson várakozott, amikor este hét körül odalépett hozzá egy babakocsit toló férfi, és pénzváltásra kérte. Az igazi bankjegyekért cserébe azonban hamisat adott, majd elfutott.

A bokszoló utolérte, és kérte, hogy adja vissza a pénzét. A szóváltás közben megjelent egy nő, kiabálni kezdett, majd szidalmazni kezdte a sportolót és kést fogott rá. Közben arra is utasította, hogy vegye elő a tárcáját. A fiatal férfi eleget tett a felszólításnak, így a nő kivett még háromezer forintot a tárcából és a társával együtt leléptek.

A rendőrök szeptember 11-én tanúként hallgatták ki a sportolót, majd azonosították a feltételezett elkövetőket. A 36 éves V. Zoltánt és a 28 éves T. Máriát elfogták. A rablással gyanúsított párost őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik