Belföld

MÁV-vezér: műszaki probléma okozta a Keletinél történt vonatkisiklást

Purger Tamás / 24.hu
Purger Tamás / 24.hu

Egy független vizsgálat tárja fel a Keleti pályaudvarnál történt vonatkisiklás okait – mondta a MÁV kinevezett vezérigazgatója, Hegyi Zsolt, aki szerint azt már tudni lehet, hogy műszaki probléma miatt történt a baleset.

A vezérigazgatói posztot szeptember 1-től betöltő szakember Lázár János, közlekedési miniszter két héttel ezelőtt bejelentett, ötpontos akciótervének minden pontját fontosnak tartja (ezek között szerepel a közlekedés alapjoggá minősítése is – a szerk.), de ezek nem ugyanakkor fognak megvalósulni, mondta el az M1 szerda reggeli műsorában. A pályarekonstrukciók esetében, például, az a cél, hogy már 2025-től elinduljanak az építkezések, az új járművek beszerzése évekig tarthat, míg a használt vonatok vásárlása sokkal gyorsabb lehet, így ezek akár már jövőre megérkezhetnek.

Arra a felvetésre, miszerint egy nehéz időszakban veszi át a MÁV irányítását, például, a Keleti pályaudvaron történt kisiklás miatt, Hegyi Zsolt azt válaszolta, hogy a hibát elhárították, a közlekedés azóta folyamatos, ”mindig az a kérdés, hogy ebből a helyzetből tudunk-e általános következtetést levonni”. Mint mondta, az esetleges mulasztásokat vagy hibákat egy független vizsgálat tárja fel, így lesz ez a Keleti pályaudvarnál történt baleset kapcsán is, ezért erről egyelőre nem mondott többet. Hozzáfűzte, hogy gyors lépésekre van szükség az utasokkal való kommunikáció fejlesztése terén; gyorsítani és pontosítani kell az információkat az utasok felé, különösen az ilyen haváriaesetekben.

Hegyi Zsolt a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy azt már most is lehet tudni, hogy a kisiklást egy műszaki probléma okozta, de a konkrétumokat a független vizsgálat fogalmazza majd meg.

„Megelőző karbantartás most is van, az a kérdés, hogy tud-e ez jobb lenni, pontosabb lenni, szakszerűbb lenni és az adott körülményekre jobban reagálni” – emelte ki, hozzátéve, hogy a balesetek elhárításának fedezete a MÁV költségvetésében biztosítva van.

Mint megírtuk, a Keletinél történt vonatbaleset egy olyan váltókörzetnél történt, amelynek felújítását korábban már tervezték, de Lázár János tavaly lehúzta a megvalósítandó beruházások listájáról, ezért Vitézy Dávid, volt közlekedési államtitkár szerint súlyos felelősség terheli a politikust a történtekért.

Kapcsolódó
Egy törött váltó és a vasútfejlesztések leállítása – Vitézy szerint egyértelmű, ki a felelős a MÁV széteséséért
A volt államtitkár szerint Lázár János rendszeresen fedezet nélkül ad ki utasításokat a cégvezetésnek, amiket mindig a karbantartási pénzekből próbálnak meg kifizetni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik