Belföld

Felcsút a leggazdagabb

Felcsút volt tavaly a leggazdagabb magyarországi település az egy főre jutó havi jövedelem alapján 171 092 forinttal, míg a 2008. évi átlagjövedelem szerint a település csak a 336. helyen szerepelt. A rangsor utolsó helyén tavaly Pálmajor állt, a legszegényebb településen az egy főre havi jövedelem mindössze 32 925 forintot tett ki.

A rangsort a CID Cég-Info Kft. állította össze, amely 1998 óta évenként kiadja a marketing célra készített, de tényadatokra épülő jövedelem- és fogyasztóindex adatait. A jövedelemindex adatbázisok a magyarországi települések és irányítószám-körzetek tiszta jövedelmén és jövedelemeloszlásán alapul, míg a fogyasztóindex több mint száz cikknek és szolgáltatásnak a lakossági fogyasztásra vonatkozó valamennyi lényeges adatát tartalmazza.

A jövedelemindex bázisában a lakosság valamennyi legális tiszta jövedelmére, így az adózott jövedelmek és a társadalmi jövedelmek – úgy mint a nyugdíj, a GYES, GYED, segélyek – összegére vonatkozó adatok vannak. Míg az összes legális jövedelem 2007-ről 2008-ra 12 százalékkal emelkedett, addig 2008-ról 2009-re 6 százalékkal nőtt, azaz a válság hatására az emelkedés felére csökkent.

Az összegzés szerint valószínű, hogy Felcsútot néhány új, magasan adózó vállalkozói adófizető adatai emelték az átlagjövedelmet mutató rangsor első helyére.

Jellemző, hogy az 1 000-10 000 lakosú települések egyre jobban megjelennek a jövedelmi rangsor első 25 helyén, és két budapesti kerület is kikerült az első 25-ös listából tavaly.

A rangsor első helyein a második leggazdagabb Budapest II. kerülete 156 083 forintos egy főre jutó havi jövedelemmel, a harmadik Budapest XII. kerülete 153 781 forinttal, a negyedik a főváros I. kerülete 136 197 forinttal, ötödik helyen Sukoró áll 134 709 forinttal.

Az összegzés megállapítja, hogy az országos jövedelemkülönbségek 2007 óta jelentősen csökkennek. Míg a jövedelmi olló, azaz a legmagasabb települési átlagjövedelem és a legalacsonyabb átlagjövedelem aránya 2007-ben 7,8-szoros volt, ez az arány 2008-ra 5,3-szorosra csökkent, 2009-ben pedig lassú ütemben 5,2-szeresre mérséklődött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik