Sport

„Még mindig veretlen vagyok az olimpián” – iskolajátékkal döntős a férfi párbajtőrcsapat

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A francia csapat fölényes, 45-30-as legyőzésével döntőbe jutott a magyar férfi párbajtőr-válogatott a párizsi olimpián.

„Idegőrlő csata volt, még akkor is, amikor nagyon vezettünk. Bennem volt, hogy biztos érmet szerettem volna, nem akartam ismét bronzért vívni, mint egyéniben. Amit megbeszéltünk a meccs előtt az ebédlőben, azt tökéletesen végre tudtuk hajtani” – nyilatkozta az M4 Sport kamerája előtt Andrásfi Tibor

Koch Máté úgy fogalmazott, cseppet sem zavarta a hazai közönség zaja.

„Minden másodpercben ott voltam a páston, nem engedtem ki. Tudtuk, hogy ellenfeleink bárhonnan képesek visszahozni egy meccset, de stabilak voltunk végig.

Még mindig veretlen vagyok az olimpián, nagyon örülök neki. Érzem a vívást, szerintem pihenünk egy nagyot és felkészülünk a döntőre.

Siklósi Gergely azt mondta, nem elégedett még, mert szeretne arannyal zárni.

„Az egyéni nem az én versenyem volt, de ez most a mi napunk, meg kell csinálnunk” – fogalmazott.

Nagy Dávid ezúttal sem jutott szóhoz, és azt mondta, nehezen éli meg a tétlenséget.

„A srácok asszóról asszóra nagyon fókuszáltan tudtak vívni, termelték a tusokat. Nekem újfent a szurkolás maradt.

Borzasztó ott ülni tehetetlenül, hiszen én semmit sem tudok csinálni. Amit tudok, azt adok, de ez a padról tusokban nem nyilvánul meg.

Kapcsolódó
Biztos az újabb magyar érem, olimpiai döntőben a párbajtőrcsapat
A magyar férfi párbajtőrcsapat bejutott a döntőbe a párizsi olimpián, miután az Andrásfi Tibor, Koch Máté, Siklósi Gergely összeállítású válogatott

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik