Tudomány

Járványszerűen terjed a szamárköhögés, ezek a legjellemzőbb tünetek

Getty Images
Getty Images
A hosszú lefolyású, kínzó betegség a legkisebbek számára a legveszélyesebb.

Járványszerűen terjed a szamárköhögés Magyarországon – nyilatkozta az RTL Híradójának Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNK) járványügyi főosztályvezetője. Már minden megyéből jelentettek gyanús eseteket, a legfrissebb jelentés szerint már 76 igazolt megbetegedés van az országban, ráadásul a legutóbbi 32 gyanús esetből minden negyedik 1 évesnél fiatalabb csecsemő volt.

Kérdéseinkre, hogy mit okoz a szamárköhögés, mi a védőoltás jelentősége, illetve, hogy miképp védhetjük meg a két hónapnál fiatalabb csecsemőket, akiket még nem óv a vakcina még februárban válaszolt Dr. Nyul Zoltán egyetemi adjunktust, a PTE Klinikai Központ Gyermekklinika Fertőző Osztályának osztályvezető orvosa.

A szamárköhögés, és annak tünetei

A Bordetella pertussis nevű baktérium okozza a betegséget, amely cseppfertőzéssel terjed emberről emberre és a legragályosabb kórokozók közé tartozik. A baktérium a légutak nyálkahártyáján telepszik meg és szaporodik, a tüneteket az általa kiváltott gyulladás és a termelt toxinok idézik elő, a betegség elsősorban gyerekekre vonatkoztatható klasszikus klinikai kórképe három stádiumból áll.

Az egy-két hét lappangási idő után az első 10-14 napban általános légúti tünetek jelentkeznek, mint egy enyhébb náthánál: köhögés, orrfolyás, rossz közérzet jellemzi, azonban láz általában nincs. Az ember könnyen elintézi azzal, hogy semmi komoly, csak benyelt valami vírust, azonban a tünetek – ellentétben a banális légúti vírusfertőzésekkel – nem enyhülnek, hanem fokozatosan erősödve átmennek a jellegzetes köhögési rohamokkal járó második stádiumba.

Kínzó, makacs száraz köhögés jelentkezik elnyújtott rohamokban. A köhögéssorozatok gyakran hányásba torkollnak, a gyerek alig kap levegőt, oxigénhiányos állapot alakulhat ki. A köhögési sorozatot egy nagy, »húzó« belégzés követi, ennek hangja hasonlít a szamár ordításához, innen a kór elnevezése

– mondta még februárban Nyul Zoltán a 24.hu-nak.

A rohamok naponta 10-30 alkalommal is jelentkezhetnek a fertőzés csúcspontján, ez akár 4-6 hétig is eltarthat. A harmadik szakasz már a megkönnyebbülésről szól, a rohamok fokozatosan oldódnak, de a teljes gyógyulás még mindig hetek kérdése.

Csecsemőkre a legveszélyesebb

A szamárköhögés legnagyobb veszélyt újszülöttekre és fiatal csecsemőkre jelenti, akik semmiféle immunitással nem rendelkeznek, hiszen az édesanya által biztosított immunvédelem a pertussis ellen elégtelen, és az első védőoltást is csak kéthónapos korukban kapják meg – aztán kétéves korukig még hármat, majd 3 és 7 év között még egyet. Náluk is előfordulhat makacs köhögés, ám jellemzőbbek

a légzésszünetek, légzéskimaradások, melyek következtében oxigénhiányos idegrendszeri károsodások alakulhatnak ki, görcsök léphetnek fel, valamint nem ritka a tüdőgyulladás sem. Az esetek akár egy százaléka is halállal végződhet.

A legkisebbek védelme érdekében nyugaton egyre inkább követett gyakorlat, és Nyul Zoltán is támogatja az anya vakcinálását várandósság alatt. Az édesanya szervezetében termelődött antitestek ugyanis eljutnak a magzatba, aki így már védelemmel jön világra, és még az első két hónapban sem teljesen kiszolgáltatott a kórokozó támadásának. A hazai ajánlás a születendő baba környezetében lévőknek is javasolja a védőoltást.

A széles körben végzett vakcinázás a nyájimmunitás kialakítása révén a járványügy egyik legnagyobb aduja. Ennek „működéséről” korábban részletesen írtunk Falus András immunológus professzor közreműködésével, de a lényeg, hogy a nyájimmunitás a közösséget megóvja a járványtól, ugyanakkor az egyént nem feltétlenül védi a fertőzéstől és annak következményeitől.

A szamárköhögés elleni vakcinának vannak, lehetnek enyhe, múló mellékhatásai, de az alkalmazott oltóanyagok maximális biztonságához nem férhet kétség. A probléma csupán az, hogy a védelem nem élethosszig szól, a betegség elkerülése érdekében felnőtt korban is 10 évente ismétlésre szorulna, főleg, hogy idős korban, 65 év felett ismét kockázatosabbá válik a fertőzés. Arról nem is beszélve, hogy az akár tünet nélkül hordozó rokonok tudtukon kívül is megfertőzhetik az újszülötteket.

Kapcsolódó
Fuldokló köhögés, légzéskimaradás, hányás: ilyen az újra terjedő szamárköhögés
Hosszú lefolyású, kínzó betegség a gyerekek számára, a felnőttek akár tünet nélkül hordozhatják. Csecsemők halnak bele, pedig létezik védőoltás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik