Tudomány

A tűrőképességünk határára sodort minket az idei nyár

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A HungaroMet városokra elérhető adatsorai alapján, az emberi tűrőképesség és az egészségre gyakorolt hatás szerint az idei júliusi hőhullám volt a legrosszabb a modern mérések kezdete óta, amit át kellett élnünk, írja a Másfélfok.

Egy hőhullámot többféle alaptulajdonság is jellemez: fontos, hogy milyen hosszan kell elviselnünk, ám az intenzitás is lényeges faktor az egészségügyi hatások szempontjából. Példaként: egy 29 fokos átlaghőmérsékletű időszakot könnyebb kibírni 3 napig, mint egy 28 fokosat 9 napig – az előzőben 6 Celsius-fok a hőösszeg, az utóbbiban pedig már 9.

Ugyan az abszolút melegrekord idején (2007-ben) és 2012-ben is átlagosan kissé melegebb volt a fővárosban, de ezen hőhullámok intenzitása nem volt olyan erős, mint idén.

Budapesten és a déli-délkeleti országrészben soha nem volt még olyan rossz a helyzet, mint most: intenzitását tekintve ez volt a legrosszabb hőhullám, amit túl kellett élnünk.

Mivel az idei hőhullám főleg Szerbia felé terjedt ki, ezért Kelebia állomás adatait érdemes megnézni.  Itt toronymagasan az idei hőhullám vezet minden szempontból: ez volt a leghosszabb, a legmagasabb hőmérsékletet hozó, valamint az intenzitás tekintetében is legerősebb hőhullám.

A lap szerint közel 90 százalékos magabiztossággal állíthatjuk, hogy a gyakoribb, hosszabb és intenzívebb hőhullámos időszakokért az emberi eredetű üvegházgáz kibocsátások a felelősek, így nem igaz, hogy régen is hasonló volt ezeknek az előfordulása.

Az elengedhetetlen alkalmazkodáson túlmenően a szakértők szerint a kibocsátás-csökkentésnek az a tétje, hogy marad-e egyáltalán hőstressz-mentes nap a jövőben júliusban Magyarország többségén vagy sem. A globális kibocsátások jelenlegi tendenciáit követve ugyanis az látszik, hogy hazánkban tízszer több hőstresszes napra kell számítanunk, ha nem változik pozitív irányba a helyzet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik