Szórakozás

Tokár Tamás az első ATV-s munkanapjáról: Gyakorlatilag 24 órája fent voltam, úgy ültem be az első adásra

Sárosi Zoltán / RTL
Sárosi Zoltán / RTL
„Ha ilyen kevés alvással is lehoztam ezt az adást, akkor mi lesz, ha kialszom magam?”

Az ATV májusban jelentette be, hogy július közepétől Tokár Tamás állandó műsorvezetőként csatlakozik a csatorna reggelente jelentkező politikai-közéleti vitaműsoraihoz, a Starthoz és Start+-hoz. Tokár korábban öt évig a Fókusz egyik házigazdája volt, onnan 2023 elején távozott.

Őszintén mondom, nem terveztem újra tévézni. Több ajánlat is megtalált, viszont az online tartalomgyártás, a rengeteg kreatív projekt, kampány és a rendezvények minden szempontból kimaxolják az igényeimet. Mégis jön egy impulzív, bizsergető érzés, amikor arra gondolok, hogy élő adás, beszélgetés emberekkel, milliónyi téma. Ez egy új formátum számomra, amire nagyon fel kell készülnöm, ami sokkal komolyabb műsorvezetői képességeket igényel és amitől még tovább fejlődhetek

mondta néhány héttel ezelőtt a tévés.

Tokár több hetes felkészülés után csütörtökön kezdett az ATV Startban, első napjáról az nlc-nek mesélt.

Alig aludtam a felvétel előtti napon, gyakorlatilag 24 órája fent voltam, úgy ültem be az első adásra. Nagyon izgultam, de nem feltétlenül az élő adás miatt, mintsem azért, mert keveset pihentem, nem tudtam, hogyan fogok teljesíteni. Szerencsére nem volt semmi probléma, nagyon jól éreztem magam, Krug Emília pedig hatalmas segítségem volt. Az adás előtt hetekkel elkezdtem már készülni, többször voltam a stúdióban, szóval nem volt szokatlan a helyszín sem

– árulta el a műsorvezető, aki az RTL-en is élőben jelentkezett be esténként, ám azt mondja, a kettőt össze sem lehet hasonlítani.

„Korábban megírtam a szövegemet, volt egy adott idő, amit ki kellett töltenem, nem volt interakció, ha mégis akadt valami váratlan, azt megoldottam. Az ATV Startban viszont sokkal komolyabb témákban kell megnyilvánulnom, vannak meghívott vendégek, készülnöm kell kérdésekkel és bármerre terelődik a téma, követnem kell, szóval több felkészülést igényel és sokkal nagyobb kihívás, de ezt élvezem benne a leginkább” – magyarázta Tokár Tamás.

Pár szóban értékelte az első adásban nyújtott teljesítményét is:

Nehéz magamat értékelni, hiszen nagyon kritikus vagyok, de azt hiszem, nem volt rossz. A felvétel után meg is jegyeztem magamban, hogyha ilyen kevés alvással is lehoztam ezt az adást, akkor mi lesz, ha kialszom magam?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik