A pécsi Varga János James évekig hajléktalan volt, 47 évesen döntötte el, hogy énekes lesz. A Borsnak adott interjújában elmondta: apja, Varga Gyula Pécs legismertebb zongorahangolója volt, édesanyja, Lakatos Ilona pedig prímás. János hajléktalanélete előtt pincérként dolgozott az egykori Nádor Szállóban.
Elmondása szerint egy nap egyszerűen besétált egy hangstúdióba, ahonnan nem zavarták el – írja a Bama.hu. A férfi ezt megelőzően két évig élt az utcán, Párizsban is csövezett. Ma már koncertezik, és ha minden a tervei szerint megy, nemsokára kiadja lemezét is. Az első klipjét, melyben a pécsi Magasházról a pécsi Magasházban énekel, a napokban készítette el az egykori hajléktalan. A kisfilm segítő szándékkal, ingyen készült.