A képviselők egyhangúlag, 62 igen szavazattal döntöttek a rendelet megalkotásáról, amelyről korábban a városvezetés ötpárti egyeztetést is folytatott a frakciókkal.
Az előterjesztő Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes felhívta a képviselők figyelmét arra: felmerül az a jogi aggály, hogy a közgyűlés úgy alkot rendeletet, hogy a törvényi felhatalmazás ugyan megszületett, de azt még nem hirdették ki és nem lépett hatályba. Azonban – mint mondta – a főváros rendelete az Országgyűlés által megalkotott törvények, illetve módosítások hatálybalépésének napján lép hatályba.
A fővárosi rendeletben továbbra is a BKV-vonaljegy ára alapján számítják a várakozási övezetekben a parkolási díjakat. A díjból kedvezményt kaphatnak a hibrid és az elektromos üzemű gépjárművek is, és a lakossági várakozási, illetve behajtási-várakozási hozzájárulás esetén nem kötelező, hogy a munkáltató legyen a gépjármű üzemben tartója, hanem elegendő, ha azt a munkáltató lízingeli vagy tartósan bérli.
Az áruszállítási, a közhasznú áruszállítási, a szervizszolgáltatási, az eseti és a sportszervezeti behajtási-várakozási hozzájárulás várakozási díja különösen indokolt esetben, egyedi elbírálás alapján korlátlanul csökkenthető, amelyről a városüzemeltetési és környezetgazdálkodási bizottság dönt. A rendvédelmi szervek és a Fővárosi Közterület-felügyelet behajtási és várakozási hozzájárulásának neve – változatlan feltételek mellett – városrendészeti behajtási-várakozási hozzájárulásra módosul.
Ikvai-Szabó Imre előterjesztőként „befogadta” Wintermantel Zsolt (Fidesz) módosító indítványát, amely szerint a kerületi önkormányzatok saját rendeletükben a várakozóhelyek tekintetében a fizetési időszak kezdetét reggel 8 óra helyett 8 óra 30 percben határozhatják meg.
Az Országgyűlés kedden módosította a közterületi parkolás jogi szabályait. A törvénymódosítások, amelyre az Alkotmánybíróság döntése miatt volt szükség, a 95-ös benzin átlagárához kötik a parkolási díjat, és rögzítik, hogy a várakozási díj és a pótdíj után késedelmi kamat nem követelhető.
