Belföld

Békesi: vérfagyasztó jövőkép, nem program

Körülöttünk csapkod a mennykő, mindenki bajban van, a befektetési, kockázatvállalási kedv egyre kisebb, a kockázati feláraink már nőnek, az árfolyam romlik, a befektetők már kivárnak, és ebben a helyzetben az Orbán-kormány program helyett egy »iránytűvel« áll elő” – jellemzi a helyzetet Békesi László, többszörös volt pénzügyminiszter az ÉS legfrissebb számában.

Békesi ugyanis úgy látja, már korábban is sok jele volt annak, hogy a meghatározó többséggel rendelkező parlamenti erő által jóváhagyott iromány a program követelményeit nem fogja kielégíteni. Az az irány ugyanis, amely a Fidesz politikusai által felvetett programszerű elemekből az elmúlt években kirajzolódott, „védhetetlen és irreális, azzal öngyilkosság lett volna előállni”. Hozzáteszi, hogy a Fidesz az elmúlt hét évben nem tett mást, mint az előző kormány valamennyi gazdaságpolitikai döntésének tagadását. Ennek létjogosultsága alig vitatható, teszi hozzá „hiszen gazdaságpolitikai és kormányzati hibák tömkelegét követte el a szocialista vezetésű koalíció”.

Szerinte azért van bajban az Orbán-kormány, mert: „Gyökeresen más a helyzet a Bajnai-kormány egyéves stabilizációs programjával, amelyet kampánya során a Fidesz–KDNP megkísérelt összemosni a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok felelőtlen vagy elhibázott gazdaságpolitikájával, mondván, egy tőről fakad azokkal, tehát az ördögtől való, ezért gyűlölni és tagadni kell.” Nyilván egy oka volt ennek, „ha objektív elemzés alapján méltányolják a Bajnai-kormány teljesítményét, ha elismerik, hogy az az ország javát szolgálta, akkor nehéz lett volna ellene kampányolni”.

A Fidesz tehát a saját csapdájába esett, mert „amit ilyen engesztelhetetlen gyűlölettel és vehemenciával tagadtak és támadtak, amint azt a Fidesz minden vezetője tette Orbán Viktorral az élen”, ugyanazzal nem lehet előállni, véli Békesi László. Közben pedig az egész világon válság van, dörög az ég, „ilyenkor mégsem állhat elő egy kis ország, amely egyébként erősen kitett a külvilág megítélésének és döntéseinek, minden irányban nyitott, finanszírozási szempontból veszélyeztetett, és tele van mindenfajta problémával, adóssággal, bizalmatlansággal, hogy ő mindennek, ami ésszerű, az ellenkezőjét fogja csinálni, mert erre „utasították” őt a választók, akik forradalmat csináltak a szavazófülkékben”.

Békesi szerint sajnos a Fidesznek nincs semmiféle összerakott gazdaságpolitikája, ami van, azzal pedig nem mernek kiállni. „Mert az „állítsuk talpra a magyar gazdaságot, magyar erőforrásokra építsünk, dinamizáló erőként használjuk a belpiacot és az olcsó munkaerőt foglalkoztató mezőgazdaságot, építőipart, turizmust, szabályozzuk a nemzetközi tőkét” típusú óhajok nemcsak irreálisak, hanem károsak, kontraproduktívak is” – véli. Vagyis „meztelen a király, szó nincs semmiféle háttérben kidolgozott, pláne kiérlelt programról.”

Csakhogy még hátravan az önkormányzati választás, veti ellen az interjúban Rádai Eszter. „Igen, ez is oka lehet egy formálódó gazdaságpolitikai program eltitkolásának, hiszen abban cáfolni kellene sok korábbi ígéretet, aminek a beváltását a rájuk szavazó tömeg most tőlük reméli.” És ennek a taktikázásnak belföldön nincs semmi kockázata: „Ha Orbán Viktor kiáll, és elszavalja a Nemzeti dalt, akkor a parlamenti többség azt fogja elfogadni, és akkor az lesz a kormányprogram, az „iránytű”, hogy „rabok tovább nem leszünk”. Igaz, senki nem akar minket rabszíjra fűzni, de ha Orbán Viktor mondja, akkor megszavazzák, a fantázia e tekintetben korlátlan. Kívülről, külföldről nézve azonban ez kevésnek látszik.”

(A teljes interjú az ÉS-ben olvasható!)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik