Belföld

A Hetényi Géza Kórház Pszichiátriai Osztályán tartóztatták le a késes rablót

Kórházban tartóztatták le azt a 36 éves újszászi férfit, aki néhány nappal ezelőtt ököllel esett egy nyugdíjasnak, hogy megszerezze az értékeit.

Lánczi Rajmund, a Szolnok Járási Ügyészség csoportvezető ügyésze a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a férfi Újszászon, a Bajcsy-Zsilinszky úton sétált, amikor meglátta a vele szemben kerékpározó 74 éves férfit.

A támadó a nyugdíjas elé állt, majd egy késsel a pénzét követelte. Az idős férfi megpróbálta felhívni a rendőrséget, de az elkövető úgy leütötte ököllel, hogy a nyugdíjas a biciklijével együtt az árukba zuhant. A támadó ekkor anélkül, hogy az áldozatától bármit is elvett volna. elhagyta a helyszínt

Az ügyész tájékoztatása szerint a férfi nem volt együttműködő a büntetőeljárás során, és elmezavarra utaló tüneteket mutatott, és gyógyszer nélkül az agresszivitása is nehezen volt visszaszorítható, ezért indokolttá vált a kórházi kezelése.

A gyanúsított az elsődleges orvosi vizsgálatok alapján folyamatos gyógyszeres terápiára szorul, s szükséges az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben történő ellátása, valamint kóros elmeállapotának büntetőjogi megállapításához elmeszakértői vizsgálata.

A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája a letartóztatás elrendeléséről döntő ülését a férfi kezelését biztosító Szolnoki Hetényi Géza Kórházban tartotta meg. A bíróság elrendelte a férfi letartóztatását, és végrehajtási helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki. A döntés ellen a gyanúsított és védője is fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik