Az Eiffel-toronynál is nagyobb aszteroida fog elszáguldani a Föld mellett 5 év múlva, a tudósok pedig már most elkezdtek azon dolgozni, hogy űrszondát küldjenek a hatalmas égitesthez – írja a The Guardian.
A 99942 Apophis 2029. április 15-én tízszer közelebb kerül majd bolygónkhoz, mint a Hold, így szabad szemmel is látható lesz Európában, Afrikában és Ázsia egyes részein. Ez egy rendkívül ritka esemény, ezért az Európai Űrügynökség (ESA) bejelentett egy küldetést, amelynek célja, hogy minél több információt szerezzenek az aszteroidáról.
Az eszköz a randevú közben számos mérést végez majd, amelyek segítségével a szakértők képesek lehetnek meghatározni a méretét, formáját, tömegét és akár azt is, hogyan forog. Ezektől az információktól pedig azt remélik, hogy hozzájárulhatnak a bolygónkra potenciálisan veszélyt jelentő égitestek megértéséhez, ezáltal pedig hatékonyabban fogunk tudni védekezni ellenük.
Az Apophis-t 2004-ben fedezték fel, és akkoriban sok csillagász tartott tőle, hogy az aszteroida ütközhet a Földdel. 2021-ben aztán megállapították, hogy erre a következő 100 évben biztosan nem kerül sor, az űrügynökségek szerint azonban ettől még nem lélegezhetünk fel. Számos olyan aszteroida létezik ugyanis, amelyik a jövőben ütközhet bolygónkkal, ha pedig az égitest elég nagy, akár a teljes emberiséget is kipusztíthatja. Jelenlegi tudásunk szerint 65 millió évvel ezelőtt ez történt a dinoszauruszokkal is.
Ennek a lehetséges végzetnek az elkerülése érdekében számos szakember egy olyan védelmi rendszer létrehozásán dolgozik, amely képes lesz eltéríteni a Földet veszélyeztető aszteroidákat, hogy azok ne csapódhassanak bolygónk felszínébe. Ehhez azonban arra is szükségük van, hogy minél behatóbban tanulmányozzák ezeket az égitesteket, hiszen ha nem ismerik őket megfelelően, akkor nem tudhatják, mik lesznek a következményei, ha megpróbálják eltéríteni a pályájukat.
A Ramseséhez hasonló küldetésre készül a NASA is: az ő missziójuk az Osiris-Apex nevet viseli, és valamivel az ESA űrszondája után közelítheti majd meg az Apophis-t. Ennek köszönhetően az európai eszköz kicsivel azelőtt vizsgálhatja meg az aszteroidát, hogy az eléri a Földhöz viszonyított legközelebbi pontját, az amerikai pedig ez után. Ez azért fontos, mert 32 ezer kilométeres közelségből bolygónk gravitációs vonzása feltehetőleg megváltoztatja majd az Apophis formáját, sőt akár földindulásokat is eredményezhet annak felszínén. A két szonda adatait összevetve megláthatjuk majd, hogy pontosan milyen hatással is volt a Föld az aszteroidára.