Geszti Péter megannyi kultikus formációval a háta mögött tíz év szünet után, új zenei csemegével ajándékozza meg a közönséget. A nagy szövegelő következő produkciójáról április 29-én, pénteken a Morning Show-ban rántja le a leplet, elöljáróban azonban elárulta: Balázsék nagy meglepetésre számíthatnak.
A legendás hírű Rapülök és a Jazz+Az zenekar után friss, izgalmas formációval rukkol elő Geszti Péter, a magyar zenei élet meghatározó zenei producere, előadója és szövegírója. Az X-Faktor mentora a Morning Show-ban debütál legfrissebb slágerével. A mentor az exkluzív bemutató mellett további meglepetéssel készül Balázséknak, Geszti Péter ugyanis nem egyedül, hanem két tehetséges énekesnő társaságában érkezik a stúdióba.
„Már korábban gondolkodtam rajta, hogy reaktiválom magam. Az utóbbi években úgy éreztem, annyira hiányzik, hogy a zenével foglalkozzam, hogy nincs értelme tovább halogatni terveim megvalósítását. Ráadásul életemnek egy olyan szakaszában vagyok, amikor tele vagyok tettvággyal, és azt érzem, csupa jó energiák összpontosulnak, és jó emberek vesznek körül” – árulta el az énekes, aki április 29-én, pénteken reggel még több kulisszatitkot oszt meg a Class FM hallgatóival.