Szórakozás

VV Kinga Attila karjaiban talált megnyugvást

Kézcsókkal és öleléssel próbált meg VV Attila egykori szívszerelme, VV Kinga kedvében járni. A hadjárat sikeres volt, szent a béke. Legalábbis egy időre.

Akár egy brazil szappanopera, olyan hullámzó a kapcsolat VV Kinga és az összeférhetetlen játékos, VV Attila között. Úgy látszik, most Kinga elégelte meg a hosszú mosolyszünetet, így az első adandó alkalommal békejobbot nyújtott volt cimborájának. A szőkeség ezúttal arról dönthetett, kivel töltse el búcsúvacsoráját párbaja előtt. Bár Kinga sokáig hezitált VV Csaba és Attila között, Szandika érvelése az összeférhetetlen játékos felé billentette a mérleg nyelvét. Így az állandóan civakodó páros a többiektől félrevonulva kezdett hozzá a tenger gyümölcseit felvonultató vacsorának. Ám a béke nem tartott sokáig, s már a pezsgő kitöltésekor összekülönböztek.

Kinga ugyanis kifogásolta, hogy Attila nem hagy neki a gyöngyöző nedűből. Így a búcsúvacsorából szinte azonnal rémes randi kerekedett. Talán nem meglepő, de ez a mosolyszünet sem tartott sokáig. Attila keresztkérdéseivel – melyek arra irányultak, hogy Kinga mit érez iránta – a fagyos hangulat gyorsan csapott át meghitté. Kinga pedig engedett a „csábításnak”, hiszen örömmel fogadta lovagja kézcsókját. Attila azonban nem érte be ennyivel, s hosszú másodpercekre magához ölelte a ValóVilág hisztérikáját, akinek több csattanós puszit is lehelt a nyakába. Vajon meddig marad szent a béke a két játékos között?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik