Szórakozás

Mi már tudjuk, ki nyeri a vasárnapi VV-párbajt!

VV Kinga nagy fölénnyel nyeri meg a vasárnapi párbajt – állítja Ági, a megkérdezett jósnő. Seherezádé összeomlik, és botrány is lesz a műsorban.

A rajongók nagy várakozással néznek a vasárnapi összecsapás elé, ugyanis két nagyon erős egyéniség, Kinga és Seherezádé feszül majd egymásnak. A párbajon akár verekedés is előfordulhat – mondja a jósnő, aki szerint egy férfi választja majd szét a dühöngő cicababákat. Ági azt is tudni véli, hogy a vitát a hisztérika kezdeményezi majd, és bár Seherezádé eleinte higgadt lesz, aztán nála is elszakad a cérna, és ő sem hagyja magát. A heves szóváltás mellett hajtépés is előfordulhat.

Hát, erre nagyon kíváncsiak vagyunk, hiszen ilyet eddig még nem láthattunk a ValóVilágok történetében. Megjegyezzük, nem csak a jövendőmondó, de még az RTL Klubnál dolgozók is arra számítanak, hogy valóban sokkal hevesebben mérkőzik majd meg egymással a VV5 két szőkéje, mint a korábbi versenyzők.

Ági kártyáiba pillantva azt is látja, hogy mind a két játékos teljesen padlón van lelkileg, idegrendszerük sem stabil. Csak egy kis szikra kell, és elpattan náluk a húr. A lapok azt is mutatják, hogy Kinga mögött jóval többen állnak, mint ellenfele mögött, éppen ezért ő nyeri majd a vasárnapi párbajt. Ezzel azonban elveszít egy férfit, aki nagyon közel áll a szívéhez.

Seherezádé állítólag nagyon nehezen viseli majd a vereséget, gyakorlatilag összeomlik. Szerencsére sokan vannak, akik mellette állnak, így hamar összeszedi magát és az életét folytathatja ott, ahol abbahagyta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik