Tech

Felfoghatatlan mértékű bírságot kaphat a Microsoft

Jaap Arriens/NurPhoto via Getty Images
Jaap Arriens/NurPhoto via Getty Images

Bekeményíteni látszanak az Európai Unió törsztellenes hatóságai az amerikai techcégekkel szemben. Miután az Apple márciusban 726 milliárd forintos rekordbírságot kapott, most a Microsoftra is lecsaptak, írja a CNN.

A bejelentés szerint a Microsoft megsértette az Európai Unió trösztellenes törvényeit, mivel a Teams programját más népszerű alkalmazásokhoz csatolta a vállalkozásoknak szánt csomagokban. Amennyiben beigazolódnak az uniós vizsgálat megállapításai, a Microsoft akár globális bevételének 10 százalékát is kaphatja bírságként.

Ez az összeg a legutóbbi pénzügyi év eredményei alapján akár 21 milliárd dollár, vagyis több mint 7800 milliárd forint lehet.

Az Európai Bizottság csaknem egy éve indított vizsgálatot a Microsoft szoftvergyakorlatával kapcsolatban, miután 2020-ban a Teamshez hasonló belső üzenetküldő alkalmazás, a Salesforce tulajdonában lévő Slack panaszt nyújtott be.

Ebben azt állították, hogy a Microsoft tisztességtelen előnyhöz juttatta a Teams szoftvert azáltal, hogy automatikusan beépítette azt az Office 365 és Microsoft 365 csomagjaiba, és ezzel meggátolta, hogy valódi verseny alakuljon ki a két szolgáltatás között. Az Európai Bizottság osztja Slack aggodalmait.

A Microsoft ugyan tavaly bejelentette, hogy megszünteti ezt a fajta gyakorlatát Európában, és valóban történt előrelépés a Bizottság szerint, a végrehajtó szerv további változtatásokat vár a Microsofttól az egyenlő versenyfeltételek helyreállításához.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik