Új-zélandi kutatók a Nature tudományos folyóiratban tették közzé tanulmányukat. Érzékelőket helyeztek el az Antarktiszon a jégtáblák térségének szélétől különböző távolságokra, és rögzítették, mi történik, amikor vihar söpör végig az óceánon. A három méternél kisebb hullámok okozta rezgés gyorsan elült. Az ennél nagyobbak azonban végigfutottak az úszó jégtáblákon, és akár 350 kilométerre is elértek.
A táblák szélén nagy a lárma, minden irányból száguldanak a különböző magasságú hullámok, ám amint elérik a jéghatárt, egyetlen sima, állandó frekvenciájú hullámmá egyesülnek. A táblák a hullámmal hajlanak, és könnyű elképzelni, hogy ettől feszültség keletkezik, amely végül a jég töredezéséhez vezet. Érdekes, hogy a törések általában merőlegesek a hullámok irányára, és egyenlő szélességűek – magyarázta Alison Kohout, az új-zélandi Országos Víz- és Légkörkutató Intézet munkatársa, a kutatás vezetője.
Amikor megvizsgálták a jégtáblák szélének elhelyezkedését 1997 és 2009 között, és összevetették a viharok keltette óriáshullámok előfordulásával ugyanebben az időszakban, összefüggést találtak a két jelenség között. Amikor erősödtek a viharok, például az Amundsen- és a Bellingshausen-tengeren, akkor ott csökkent a jégtáblák borította vízfelület. Ezzel szemben amikor kisebb hullámokat keltett az ítéletidő, mint például a Ross-tenger nyugati részén, a jégfelület is nőtt.
