Élő Nagyvilág

Hamász: Nem tudjuk, hány izraeli túszunk van életben

Leo Correa / MTI / AP
Leo Correa / MTI / AP

Az előző nap történéseiről itt írtunk.

Az Unicef szóvivője szeme láttára lőttek agyon két menekülő halászt a Gázai övezetben

Úgy tagadta meg egy segélyszállító konvoj beengedését a Gázai övezetbe szerdán az izraeli hadsereg, hogy a szállítmányhoz tartozó terjes dokumentáció rendelkezésre állt és rendben volt – mondta el a BBC-nek az Unicef szóvivője, aki az ellenőrző ponton veszteglés közben tanúja volt két menekülő halász lelövésének is. Az egyiküket menekülés közben hátba, a másokat nyakon lőtték. Mindketten meghaltak, holttestünket a segélyszervezet munkatársai emelték ki a vízből.

A BBC Today című műsorának adott interjújában James Elder a gázai övezetben élő civilekről a következőket mondta:

Annyira kétségbe vannak esve, annyira összetörtek, annyi családtagjukat elvesztették, hogy már semmijük sem maradt.

Az UNICEF szóvivő nem a levegőbe beszélt. Szerdán az Unicef teherautóján utazott abban a segélykonvojban, amely a Gázai övezet déli részéből próbált eljutni az északi részbe. Elmondása szerint a konvojnak tizenhárom órába telt negyven kilométer megtétele, annak ellenére, hogy minden szükséges papírral rendelkeztek. Az ellenőrzőpontokon elvesztegetett nyolc óra után végül megtagadták tőlük a belépést, így az tízezer gyermek élelmet és egészségügyi felszerelést szállítottak volna, a segélyhez nem tudtak hozzájutni – mondta.

Az Unicef-szóvivő a tapasztalatát megosztva arról is beszélt, ilyen könyörtelen elutasításokra több száz példa akad.

A BBC kereste az ügyben az Izraeli Védelmi Erőket is. Védekezősül előadták: a segélykonvojjal azért merült fel probléma, mert az Unicef egy olyan teherautót is használt, amelynek hátsó zárt fülkéje előzetes egyeztetést igényelt volna a hatóságokkal. Az izraeli hadsereg érvelése szerint a Hamász gyakran használja ki a hasonló zárt fülkéket „fegyverek és terroristák Gáza északi részébe történő csempészésére”. A gyermekvédelmi segélyszolgálat belépését ezért akadályozták meg.

Az izraeli hadsereg közleménye szerint az Unicef először azt állította, hogy a teherautó nem rendelkezik zárt fülkével, ám ez az állítás hamisnak bizonyult.

Miután a helyzet tisztázódott, felajánlották (az Unicefnek) , hogy az említett teherautó nélkül folytatja a mozgást észak felé, vagy megfelelő koordinációt nyújt be a következő napra

– tette hozzá az izraeli hadsereg közleménye.

Az interjúban az Unicef-szóvivő arról is beszélt, hogy szemtanúja volt annak, amint az izraeli hadsereg két halászt menekülés közben megölt. Az estet úgy írta le, hogy amíg az ellenőrzőponton várakoztak, nagyjából nyolc embert látott a tengerparton, akik egyetlen hálóval próbáltak halat fogni. Aztán hallotta, hogy egy tank indult meg lefelé, és hallotta az automata tüzet is.

Két férfit láttunk a parton, két halász menekült, az egyiket hátba, a másikat nyakon lőtték

– idézte fel szerdai emlékeit az Unicef szóvivője James Elder, aki azt is hozzátette, hogy később volt alkalma közelről is látni a halászok sérüléseit, miután a kollégáiknak megengedték, hogy kiemeljék a holttesteket.

Az izraeli hadsereg a BBC megkeresésére közölte, hogy megvizsgálja „a tengerparton történt incidenst, amelyről az interjúban szó volt”.

(BBC)

A Hamász szerint két izraeli túsz meghalt egy izraeli légitámadás miatt

Két, Gázában fogva tartott izraeli túsz meghalt egy Rafah elleni, pár nappal ezelőtti izraeli légicsapás miatt – állítja az Al-Kasszem Brigádok, vagyis a Hamász katonai szárnya.

Pénteken nyilvánosságra hozott videóüzenetükben az állítólagos áldozatok nevét nem közölték, és bizonyítékot sem mutattak be.

Izrael legutóbb június 8-án mentett ki négy, a Hamász által fogva tartott túszt egy túszmentő akcióban a Gázai övezet középső részén fekvő al-Nuszeiratban. A gázai övezet egészségügyi minisztériuma szerint az izraeli rajtaütésben több mint kétszázötven palesztin vesztette életét.

(Reuters)

Hamász: Nem tudjuk, mennyi hány izraeli túszunk van életben

120 izraeli túsz van még mindig a Hamász fogságában, de az iszlamista szervezet egyik vezetője arról beszélt a CNN-nek, hogy fogalmuk sincs, hogy közülük mennyien vannak életben. Oszama Hamdan azt mondta, hogy csak akkor lehetséges a túszok elengedése, ha Izrael teljesen kivonul a Gázai-övezetből és tartós tűzszünetet rendelnek el.

Október 7-én, amikor a Hamász harcosai lerohanták a Gáza környéki izraeli településeket és lemészároltak több mint 1200 embert, 250 túszt hurcoltak magukkal Gázába. Pár hete négy izraeli túszt szabadítottak ki Gázából heves tűzpárbaj árán az izraeli kommandósok. Az izraeliek szerint legalább 70 túsz még életben lehet Gázában.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik