Belföld

Egy kaptafára készült nyilatkozatok alapján döntött Vitézyék javára az NVB

Csanádi Márton / 24.hu
Csanádi Márton / 24.hu

Az Átlátszó birtokába került dokumentumok szerint gyakran egy formanyomtatvány kitöltésével, többnyire szó szerint megegyező szöveggel nyilatkozott úgy több mint kétszáz szavazatszámláló bizottsági tag a fővárosban, hogy a szavazókörükben érvénytelennek nyilvánították a Vitézy Dávidra és (a szavazólapokról kihúzott) Szentkirályi Alexandrára leadott kettős szavazatokat.

A Vitézyék  indítványának mellékletében szereplő űrlapokról néhol a tanúk is lemaradtak, az sem derül ki mindegyikről, hogy melyik párt delegáltja volt a nyilatkozattévő, de ahol igen, ott a Fideszt nevezik meg. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) mégis mindenféle ellenőrzés nélkül bizonyítékként fogadta el az egy kaptafára készült bejelentéseket, és ezekre alapozta az újraszámolásról szóló döntését – írta az Átlátszó.

A Nemzeti Választási Bizottság az ügyben nemmel szavazó, neve elhallgatását kérő tagja az Átlátszónak azt mondta, hogy utolsó pillanatban kapták meg Vitézy Dávid indítványát a hozzá csatolt, többségében egy formanyomtatvány kitöltésével készült, szóról-szóra egyező szövegű szavazatszámláló bizottsági nyilatkozatokkal a testület szerdai, az újraszámolásról döntő ülése előtt.

„A nyilatkozatokat adó szavazatszámlálási bizottsági tagok annak ellenére, hogy ott helyben még aláírtak minden egyes érvénytelenített szavazólapot, most már úgy emlékeznek, hogy a szavazókörben rosszul tudták ezt a szabályt. Pedig az urnazárás előtt a Fővárosi Választási Iroda kiküldött egy tájékoztatást kifejezetten erre az esetre, hogy ha Szentkirályi Alexandrára van adva egy szavazat, az olyan, mintha a lap szélére lenne téve, tehát nem befolyásolja az érvényességet, és ha van még egy jelölt mellett is X, akkor az egy érvényes szavazat. Ehhez képest kéne azt elhinni, hogy ilyen sok szavazókörben ezt rosszul tudta az összes tag, és senki nem mondta jegyzőkönyvbe, hogy ez nem oké. Ugyanakkor, ha a Vitézy által leadott nyilatkozatok között akár csak egy olyan is akad, amelyik szavazókörben egyébként nem történt ilyen eset, akkor hamis tartalmú irattal csikartak ki választási jogorvoslatot” – fejtette ki véleményét az NVB-tag.

Ezekre a nyilatkozatokra azért volt szükség, mert újraszámlálást csak jogszabálysértésre hivatkozva lehet elrendelni. A Vitézy-stáb tagjai még kedden ismerték el a 24.hu újságírójának, amikor bemutatták neki, mire is alapoznák az újraszámlálási kérelmüket, hogy próbálnak szavazóköri delegáltakat rávenni arra, ismerjék el azt, hogy jogszabálysértés történt az érvénytelen szavazatok megállapításánál. Amikor felvetettük, hogy mégis hogyan tudják ezt megoldani, mivel a számlálás végén a szavazatszámlálási tagnak alá kell írnia a jegyzőkönyvet, amit nem írhatott volna alá, ha szabálytalanságot tapasztal, azt válaszolták, hogy nem lesz könnyű.

Az Átlátszónak nyilatkozó neve elhallgatását kérő választási jogi szakértőnk szerint nem az újraszámolás elrendelésével önmagában van probléma, hanem annak végrehajtásával, ami választási csalásra is alkalmat adhat.

Az NVB úgy döntött, hogy az eddigi gyakorlattal szemben nem a leplombált urnákat kéri be a kerületektől, amit aztán minden párt delegáltjának jelenlétében bontanak fel, hanem csak az érvénytelen főpolgármesteri szavazólapok kötegeit. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy az urna felbontásától az újraszámolás elvégzéséig kikerülnek a sokpárti felügyelet alól a szavazólapok, így előfordulhat akár az, hogy szavazólapok kerülnek ki vagy be a kötegekbe, de akár az sem elképzelhetetlen, hogy egy Szentkirályira leadott, érvénytelen szavazatot azzal tesz érvényessé valaki, hogy egy másik jelölt mellé utólag kerül oda egy iksz. Ha az urnabontástól az újraszámlálásig minden mozzanatnál ott lehetnének a pártdelegáltak, akkor ilyen csalásra észrevétlenül nem lenne lehetőség

– jelentette ki.

Kapcsolódó
Véget ért az újraszámlálás Budapesten: Karácsony győzelméről érkeznek hírek, de a hivatalos döntés késik
Vitézy Dávid egy másik eljárásban két kerületben megismételné a választást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik