Tudomány

Elevenen égették el a csodatevő szüzet

Universal History Archive / Getty Images
Universal History Archive / Getty Images

Jeanne d’Arc, a százéves háború menetének megfordításában sorsdöntő szerepet játszó francia parasztlány 593 éve, 1431. május 30-án hunyt el – írja a Múlt-kor.

Isteni látomások

A lánynak 13 éves kora óta voltak látomásai, amelyeket isteni eredetűnek vélt, a háború alatt pedig úgy hitte, szentek utasították, hogy szabadítsa fel az angolok és burgundiak által ostromolt Orléans-t, és vezesse Reimsbe a francia trónörököst, hogy megkoronázhassák.

Jeanne d’Arc sikeresen végrehajtotta „küldetéseit”, ezzel trónra segítette VII. Károly francia királyt, és az orléansi csodatevő szűzként vált ismertté. A szerencse ezután azonban teljesen elpártolt Jeanne mellől: 1430 májusában elfogták, és mivel VII. Károly már inkább tehernek érezte a lányt, nem fizettet érte váltságdíjat. Végül az angolok kezére került, akik pedig átadták az inkvizíciónak.

Brutális kivégzés

Jeanne-t az egyházi bíróság eretnekség miatt ítélte máglya általi halálra, miután nem volt hajlandó elismerni, hogy a hangok, amelyeket hall, nem isteni eredetűek. Kivégzése előtt a szűz egy angol katonától kapott, két faágból összetákolt keresztet tett a ruhája alá, majd megkérte a jelen lévő papokat, tartsanak elé egy templomi feszületet is, hogy amíg él, azt lássa.

 A tűz lángra lobbant, a füstfelhőből még egy utolsó „Jézus” kiáltás hallatszott, aztán csend lett. A roueni piactéren összegyűlt több ezres tömeg megrendülten figyelte a jelenetet. Jeanne d’Arc ekkor már halott volt. Halála után elszenesedett testét teljesen elégették, hamvait pedig a Szajnába szórták, hogy megakadályozzák a mártír ereklyéinek összegyűjtését.

Talán tragikus halála is hozzájárult ahhoz, hogy Jeanne d’Arc legendás alakja több mint fél évezreddel halála után is tovább él. A katolikus egyház 1920-ban szentté avatta, Franciaországban pedig a szélsőjobboldaltól a szocialistákig szinte az összes politikai formáció példaképként tekint rá, köztük a feministák is.

Kapcsolódó
Brutálisan végezték ki a hidak védőszentjét
Megégették az oldalát, majd megkötözve, kipeckelt szájjal a Moldvába dobták a prágai Károly hídról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik