Tudomány

Brutálisan végezték ki a hidak védőszentjét

Nepomuki Szent János a források szerint valamikor 1331 és 1350 között született a dél-csehországi Pomukban (ma: Nepomuk), Wolfflin János néven. Miután a padovai egyetemen kánonjogból doktorált gyorsan haladt fölfelé az egyházi ranglétrán, egész Prága ismerte és szerette, mint jelentős hitszónokot és egyházi méltóságot. Beszédei állítólag még a botrányos életet élő IV. Vencel cseh királyra is hatással voltak, az pedig biztos, hogy a királyné, Bajor Johanna gyóntatópapjául választotta – írja a Múlt-kor.hu.

Egyik legendája szerint épp e szolgálata okozta a halálát. Történt ugyanis, hogy egy sikertelen merénylet után a király bizalmatlanná, agresszívvé válva Jánost faggatta Johanna titkairól: vagy elárulja, mit mondott neki az asszony, vagy kínpadra kerül. Ő azonban megőrizte a vallási titkot, amiért megkínozták és a Moldva hídjáról a folyóba dobták. Ez azonban nem valószínű, miután János 10 évvel élte túl a királynét.

Szymon Czechowicz: Nepomuki Szent János mártíromsága

A legtöbb történetíró egy egészen más okot említ halálának hátterében, ám itt is a király a felelős. E szerint Vencelnek komoly nézeteltérése volt Johann von Jenstein prágai érsekkel, amelyet az uralkodó végül erőszakkal próbált megoldani. A főpap elmenekült, de Jánost, három másik pappal együtt, elfogták, kegyetlenül megkínozták, és megparancsolták nekik, hogy ne szolgálják tovább az érseket. Hárman megtörtek, de Nepomuki János hajthatatlan maradt, amiért 1393. március 20-án a Károly hídról a Moldva folyóba dobták. Az érsek később így számolt be az esetről a pápához intézett jelentésében:

Helynökömnek az oldalát oly súlyosan összeégették, hogy erőszakos halál nélkül is bele kellett volna halnia. Azután a tiszteletreméltó János doktort teljes nyilvánosság mellett a város útjain és utcáin át a Moldvához vonszolták. Ott kezét hátrakötötték, a fejét karikában a lábához erősítették, és száját egy fapöcökkel szétfeszítették, majd a prágai hídról letaszították, és így vízbe fulladt.

Nepomuki Jánost 1729. március 19-én avatta szentté XIII. Benedek pápa, a gyónási titok mártírjaként tartják számon, ő Csehország, emellett a folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok védőszentje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik