Gazdaság

Szabad Európa: El nem készült vasúti munkákat vehettek át Mészáros Lőrinc cégétől

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Valótlan tartalmú, de legalábbis a kivitelezői szerződésnek nem megfelelő úgynevezett készre jelentési dokumentumok alapján vehette át az állam 2021 végén Mészáros Lőrinc cégétől a GSM-R vasúti fejlesztés optikai hálózatát több szakaszon is – a Szabad Európa szerint legalábbis erre utalnak a birtokukba jutott, illetve kiperelt dokumentumok és a részben nyilvánosan is elérhető információk.

A GSM-R fejlesztés lényege, hogy a fontosabb magyar vasútvonalak mentén a MÁV számára saját kommunikációs rendszert hoznak létre, amely növelheti a vasúti biztonságot. A rendszer kiépítésére még 2018-ban írtak ki közbeszerzést, ezt Mészáros Lőrinc cége, az R-KORD Kft. valamint az i-Cell Mobilsoft Zrt. konzorciuma nyerte meg. A beruházás eredeti értéke 58,85 milliárd forint lett volna, és részben uniós forrásból valósult volna meg a 2014–2021-es hétéves uniós költségvetés terhére. (Ezért nem volt mindegy, mikor fejezik be.) A beruházás végül késve, csökkentett műszaki tartalommal, a tervezetthez képest drágábban és eltérő finanszírozással valósult meg.

A cikk szerint az átadás-átvételi jegyzőkönyvek formátuma és az azokban tett megállapítások – az adott vonalszakasz nevének kivételével – teljesen ugyanazok. A lényeg: az R-KORD kijelenti, hogy az adott vonalszakaszon az optikai fejlesztést a követelményeknek megfelelően megvalósította, ezt pedig a független mérnök nyilatkozatban tanúsítja. Az átadás-átvételi jegyzőkönyveket megelőzi a készre jelentés – ezeket perelte ki a lap, és azt írják, hogy a keletkezési dátumok alapján érdekes körülményekre derült fény. A Szabad Európa információi szerint az átadott infrastruktúra több esetben még egyszerűen nem volt olyan állapotban, hogy el lehessen végezni a megfelelő optikai méréseket, és ezzel készre jelenteni az adott szakaszt. Több példát is hoznak arra, hogy hol, melyik beruházási szakaszokon érték tetten ezt a jelenséget, de más olyan műszaki, kivitelezési anomáliákat is említenek, amelyek szintén arra utalnak, hogy a teljesítés nem feltétlenül realizálódhatott akkor, amikor azt jelentették, elfogadták, kifizették.

A beruházás kapcsán számos hír jelent meg, amelyekből szintén kirajzolódott, hogy lehetnek gondok a beruházásnál, illetve hogy drágult, valamint hogy az Integritás Hatóság is felfigyelt rá.

Kapcsolódó
Mészáros-beruházást figyel az Integritás Hatóság
Késések és kifizetési problémák is vannak. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik