Tech

Gyönyörű fotón a Balaton feletti sarki fény

Fényes Lóránd
Fényes Lóránd

Siófokról sikerült megörökítenie a sarki fényt Fényes Lóránd magyar asztrofotósnak – derül ki a weboldalán közétett bejegyzésből.

A gyönyörű fénykép hajnali háromkor készült, rajta az aurora borealison kívül csillagképek is jól megfigyelhetők. Bal oldalt a Göncölszekér, jobb oldalt a Cassiopeia látható.

Fényes Lóránd

A káprázatos égi jelenség annak köszönhetően vált szabad szemmel is jól láthatóvá Magyarországon, hogy néhány jókora napkitörés miatt erős geomágneses vihar érte el a Földet.

A fényeket nemcsak a Balatonnál, hanem országszerte számos helyen megfigyelhették, akik elég sokáig fennmaradtak. Akik északon pillantották meg, azok még szerencsésebbek voltak, ők ugyanis a rózsaszínes-lilás árnyalatúak mellett zöld fényt is láthattak, ami hazánkban meglehetősen ritka.

Azoknak sem kell viszont csüggedniük, akik most elszalasztották a sarki fényt, ugyanis a Nap jelenleg 11 éves ciklusának legaktívabb időszakában van, ami azt jelenti, hogy a közeljövőben még nagy eséllyel megjelenhet hazánk felett az aurora borealis. Sőt, az észlelési valószínűség a következő 2-3 évben lesz csak a maximális.

Kapcsolódó
Magyar fotósé lett a nap képe a NASA-nál
A lenyűgöző fénykép mintegy 3 éven keresztül készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik