Élet-Stílus

Udvaros Dorottya 22 év után távozik a Nemzeti Színházból

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu
Vidnyánszky Attila nem hosszabbította meg a szerződését.

Április elején a 24.hu-n is beszámoltunk arról, hogy a színházi világban szárnyra kapott a hír, miszerint rövidesen elválhatnak Udvaros Dorottya és a Nemzeti Színház társulatának útjai, a döntést azonban nem ő, hanem az igazgató, Vidnyánszky Attila hozta meg, aki nem hosszabbított szerződést a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznővel. Ma reggel a Telex szúrta ki, hogy Udvaros a Magyar Hangnak adott friss interjújában megerősítette a korábbi feltételezést.

Már nem vagyok tagja a Nemzeti Színháznak. Vidnyánszky Attila valóban nem hosszabbította meg a szerződésem

– mondta a portálnak a színésznő, aki még 2002-ben szerződött a színházhoz, ahol így Schwajda György, Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila igazgatói irányítása alatt is dolgozott.

Huszonkét éve dolgozom a Nemzetiben, és mindvégig társulati tagként gondoltam magamra, holott valójában csak öt éve vagyok a színház munkavállalója, addig, a kollégáimhoz hasonlóan, vállalkozóként szerződtem az intézménnyel. Az elmúlt öt évben évente újítottuk meg a megállapodást, egészen mostanáig.

Az interjúból kiderült, hogy Vidnyánszky legfőbb érve az volt, hogy a színház nehéz anyagi helyzetbe került, de kifogásolta azt is, hogy állítása szerint Udvaros „nem teljesítette a kötelező előadásszámát”. A színésznő szerint ilyen kötelezettségről nem nagyon esett szó az intézményen belül, radásul mint mondta, a Nemzeti Színház sajátos műsorpolitikája miatt nehéz is lenne kellő számú előadást játszani, ugyanis előfordul, hogy két előadás közben négy hónap is eltelik.

Nem a nyári szünet miatt, hanem mert a színházban folyamatosan mennek a különféle fesztiválok, vendégjátékok, koncertek és minden egyéb, ami miatt a Nemzeti saját előadásainak nincs hely. Többször jeleztük, hogy ez nagyon rossz a színészeknek, de a panaszaink sosem hallgattattak meg.

Udvaros a beszélgetés során megosztotta a lappal, hogy mivel nyugdíjas korú, Vidnyánszky minden különösebb indoklás nélkül megszüntethette a szerződését. Döntésén azt mondja, nem lepődött meg, számított ugyanis arra, hogy korábbi kijelentéseinek következménye lesz.

Nem vagyok érinthetetlen, nem vagyok a magyar színjátszás szent tehene, sem a Nemzeti örökös tagja. Ha egy igazgató úgy érzi, hogy nem tud velem dolgozni, lehetősége van rá, hogy elküldjön. Papíron a kirúgásom nem kifogásolható. Más kérdés, hogy érzelmi szempontból hogyan néz ki az ügy. De nem is magam miatt vagyok feldúlt, a színház helyzete kavar fel.

A Nemzeti anyagi helyzetével kapcsolatban Udvaros azt mondta, a kormány 380 millió forintot vont el a színháztól, idén pedig már nem sikerült befoltozni a költségvetésen ütött lyukakat.

Elfogadom, hogy anyagi problémák vannak, de ha valóban ilyen rossz a helyzet, akkor miért kell újabb és újabb külföldi rendezőt leszerződtetni hatalmas összegekért? A Nemzetiben már alig rendeznek magyar művészek. Azt szoktuk mondani, hogy ami 25-nél kevesebbszer kerül műsorra, mert nincsenek rá nézők, az bukásnak számít. Az elmúlt években a Nemzetiben 11 olyan előadás volt, amely nem érte el ezt a minimumot. Ezeket 8–10 alkalommal játszotta a színház, de volt olyan, amit csak 5-ször. A Nagyszínpadon. Miközben ezeknek az előadásoknak a rendezői több ezer eurós gázsit kaptak. Ez pazarlás, de ami még fájóbb számomra, az a mérhetetlen sok energia és tehetség, ami kárba vész mindössze néhány előadás után.

A színésznő korábban a Telexnek adott interjút a Nemzetiben történt baleset kapcsán, amikor is Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó a Rómeó és Júlia előadása közben lezuhantak egy csaknem három méter magas díszletelemről, súlyos végtagsérüléseket szenvedve. Akkor úgy fogalmazott: „ennek az ügynek precedensértékűnek kell lennie, keressék tovább a felelősöket, nem lehet mismásolni, mert nem szabad, hogy még egyszer ez megtörténjen”.

Ám nemcsak a balesetet követő intézkedések kapcsán alakult ki nézetkülönbség a színésznő és a főigazgató között, négy évvel ezelőtt az SZFE alapítványosítása miatt is volt köztük súrlódás. Udvaros emellett évek óta a Greenpeace aktivistája, egyebek mellett a Fertő tavi beruházások ellen is tiltakozott. A történtek nyomán most azt mondta a Magyar Hangnak,

úgy hiszi, mostanra összeadódtak a közéleti szerepvállalásai.

A tavaly novemberi balesettel kapcsolatban most úgy fogalmazott, meglepte, milyen csöndben maradt a társulat, és más nem mondta ki, hogy ilyen baleset nem fordulhat elő, pedig korábban többen is jelezték, hogy veszélyes a díszlet. Azt mondja, „ijesztő volt látni”, hogy az intézmény hogyan kezeli az ügyet.

Vidnyánszky Attilát elsőre láthatóan valóban megtörte a baleset, de néhány nappal később már arról beszélt, hogy a színészek hibáztak.

A belső vizsgálat végül arra jutott, hogy a történekért senkit sem lehet felelősségre vonni, amit követően Udvaros szerint a társulati ülésen többen is feszülten jelezték, hogy nem értenek egyet az intézkedéssel, közülük jó néhányan el is hagyják a Nemzetit.

Udvaros egyébként nemcsak színpadon, de filmekben is játszik, hamarosan Herendi Gábor új filmjének egyik főszereplőjeként láthatják majd a nézők. A filmtámogatási rendszert illetően most azt mondta a színésznő, hogy míg a Petőfi-film hatmilliárdból készült el, több alkotó egy fillért sem kapott, neki is két filmje maradt el, mert a Nemzeti Filmintézet nem támogatta a terveket, noha alacsony költségvetésű kamaradarabok lettek volna.

Szegény András Ferenc négy éve készült egy forgatásra, de végül nem kapott pénzt. Igazán megérdemelte volna, hogy egy utolsó filmet még elkészítsen, de úgy halt meg, hogy évekig csak hitegették. De nem jut állami forrás például Hajdu Szabolcsnak sem, akit zseniális alkotónak tartok.

– tette hozzá.

A beszélgetés során a színésznő azt is elárulta, hogy több munkája van kilátásban a közeljövőben, társulatba viszont egyelőre nem vágyik.

Egész életemben társulatban játszottam, egy évet leszámítva, amikor azt gondoltam, majd szabadon szárnyalhatok, mint a madár, de másként alakult. Most viszont megtehetem.

Kapcsolódó
Udvaros Dorottya a Nemzeti Színházban történt balesetről: Keressék tovább a felelősöket!
A színésznő szerint ennek az ügynek precedensértékűnek kell lennie.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik