Tudomány

Szaglástréninggel megelőzhető lehet a depresszió

demaerre / Getty Images
demaerre / Getty Images

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem szakértői – írja az MTI az intézmény közleménye alapján.

A depresszió súlyosan megterhelő és gyakori pszichiátria állapot, amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a felnőtt lakosság 5 százalékát, körülbelül 280 millió embert érint és hatására világszerte több mint 700 ezren követnek el öngyilkosságot évente. A gyógyszeres kezelés ráadásul sok depressziós esetében teljesen hatástalan, ezért a magyar kutatók új tanulmányukban inkább arra fókuszáltak, hogy hogyan előzhető meg a betegség.

Ehhez először azt mérték fel, hogy kiknél lehet a legvalószínűbb a depresszió előfordulása. Összesen több mint 170 ezer nő és csaknem 150 ezer férfi adatait vetették össze, eredményeik szerint a magas testzsír-százalékkal és alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezőknél nagyobb eséllyel jelenik meg depresszió.

Ezután azt vizsgálták meg, hogy a beazonosított kockázati csoportokba tartozókban van-e közös genetikai háttere a depressziónak. Ilyen összefüggést a férfiaknál nem vettek észre, a nőknél viszont találtak olyan génvariánsokat, amelyek jelenléte összefüggésben áll a depresszió kialakulásával. mutattak összefüggést a depresszió kialakulásával.

A  magas testzsír-százalékú, alacsonyabb iskolai végzettségű nők esetében ez a génvariáns az immunrendszerhez, az alacsony testzsír-százalékú, alacsonyabb iskolai végzettségű nőknél pedig a szagláshoz kapcsolódik. Ez alapján elképzelhető, hogy utóbbiak esetében szaglástréninggel csökkenthető lehet a depresszió kialakulásának kockázata.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik